Az EMNP szerint az RMDSZ becsapta az erdélyi magyarokat

2012. december 28., 01:00 , 624. szám

Az Erdélyi Magyar Néppárt szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség becsapta az erdélyi magyarokat azzal, hogy a választások előtt titkos egyezséget kötött a Szociálliberális Unióval a közös kormányzásról.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke korábban az MTI-nek megerősítette, hogy létezett írásos szándéknyilatkozat a romániai választásokon győztes Szociálliberális Szövetség (USL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) között a közös kormányzásról. A parlamenti mandátumok kétharmadával rendelkező USL azonban nem vonta be az RMDSZ-t a kormányzásba.

Az EMNP közleményében idézte Kelemen Hunor október 31-i nyilatkozatát, amelyben az RMDSZ elnöke leszögezte: amiként az elmúlt 23 évben, az RMDSZ ezúttal sem köt semmilyen szövetséget a választások előtt.

Az EMNP szerint a kampányát a bizalom jelszóra építő RMDSZ a titkos megegyezéssel azt bizonyította, hogy „a bizalmat nem tekinti kölcsönösnek, a magyarok szavazatát pedig pusztán eszközként kezeli, amelynek segítségével ismét hatalmi pozícióba kerülhet”. A párt súlyosbító körülménynek tekintette, hogy Kelemen Hunor csak azután ismerte el a titkos megállapodás létét, hogy arról a másik fél beszélt a nyilvánosság előtt.

A Toró T. Tibor pártelnök által jegyzett közleményben az EMNP emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ azokkal kötött írásos egyezséget jóval a választások előtt a közös kormányzásról, „akik néhány hónappal korábban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatát, ezzel pedig a teljes erdélyi magyarságot támadva jutottak hatalomra annak a kormánynak a megbuktatásával, amelynek az RMDSZ is tagja volt”.

Az EMNP kinyilvánította: sajnálatosnak tartja és elítéli „a balkáni politizálásnak ezt a gyakorlatát, amelyet az RMDSZ rendkívül hatékonyan sajátított el Bukarestben”. Az RMDSZ ellenzékeként alakult párt álláspontja szerint „a tisztességes vezetők ilyen helyzetben lemondanak és bocsánatot kérnek” a választóktól.

(MTI/Kárpátalja)