Nagydobronyból az ukrán bajnoki címig

Balog Juditra már a Fradi is felfigyelt

2013. január 4., 01:00 , 625. szám

Az Ungvári Kárpáti női kézilabda-együttese 2012-ben történelmet írt azzal, hogy csapatsportágban először szerzett országos felnőtt bajnoki címet megyénknek. A páratlan sikernek tevékeny részese volt egy magyar kislány, a kapusposzton szereplő Balog Judit is, aki nem egészen 17 évesen (!) lett ukrán bajnok. A nagydobronyi ifjú sportolót szentestét megelőzően családja körében telefonon értük utol, és bár a fenyőfa díszítésével volt elfoglalva, de azért készségesen nyilatkozott lapunknak.

– Soha rosszabb évet! Bajnok lettél a Kárpátival, egyre több lehetőséget kapsz az együttesben, a nemzetközi porondon is bemutatkozhattál, a szurkolók egyik közönségkedvencévé váltál…

– Hála Istennek, jól sikerült évet tudhatok magam mögött. Tavaly érettségiztem és máris egy bajnokcsapat tagja lehetek. Úgy látom, az edzőm, Borisz Petrovszkij is egyre többször szavaz bizalmat nekem a kapuban, amit igyekszem jó játékkal meghálálni. Persze tudom, hogy egyelőre Natasa Hajovics az együttes első számú hálóőre, de az idő nekem dolgozik.

– Hazai színtéren nagyon magabiztosan végeztetek az élen, és a most folyó bajnokságot is vezetitek, a nemzetközi porondon viszont lehet hiányérzetetek…

– Igen, én is úgy látom, hogy ukrán viszonylatban most a Kárpáti a legjobb csapat, remélem, összejön idén a címvédés. Az EHF-kupában rendkívül balszerencsések voltunk. A bolgár Etar együttesén kettős győzelemmel jutottunk túl, majd idehaza kilenc góllal vertük a szerb Radnicskit. Sajnos, az idegenbeli meccsen a végére elfogyott az előny, de még így is továbbjuthattunk volna. A kiesést jelentő gólt 4 másodperccel a vége előtt szerezte az ellenfél…

– Ha már a nemzetközi kézilabdázásnál tartunk, akkor meg kell hogy kérdezzem, igaz-e a hír, miszerint érdeklődött utánad a legutóbbi kétszeres KEK-győztes, jelenleg pedig BL-negyeddöntős Ferencváros?

– Olyannyira igaz, hogy voltam is próbajátékon a zöld-fehéreknél. Azt mondták, szívesen látnának az együttesben, persze, a csapatba kerülésért keményen meg kell majd küzdenem. A szüleimmel közösen végül mégis úgy döntöttünk, hogy a Fradi egyelőre még nagy falat lenne a számomra, előbb Ungváron kell bizonyítanom, aztán később majd meglátjuk.

– A legtöbb sportágban ilyenkor, az év legvégén mindenki pihen és ünnepel, ti viszont karácsonyt megelőzően és a két ünnep között is meccseltetek. Hogyan lehet még ilyenkor is összpontosítani, hozni a legjobb formát?

– A nemrég véget ért Európa-bajnokság miatt – amelyen az ukrán válogatott is részt vett – a hazai bajnokságban is hosszabb szünet volt, amelyet részben most kell pótolni. December 21-én és 22-én itthon játszottunk a Szpartával, majd 28-án és 29-én Lembergben volt jelenésünk, ahol két nagyon kemény meccset vívtunk a második helyezett Halicsankával, így nem igazán lehetett lazítani. A kézilabda az életem, ezt kell elfogadni, pihenni majd lesz lehetőség később is. Szerencsére azért a sorsolás úgy alakult, hogy a szentestét és a karácsonyt itthon tölthettem a szüleimmel, ami azért sok mindenért kárpótol.

– Végezetül, az olvasók nevében neked és családod számára is jó egészséget, (sport)sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánok!

– Köszönöm szépen, én is a legjobbakat kívánom az olvasóknak. Köszönöm a sok biztatást, jólesik az odafigyelés, erőt, kitartást ad a további erőpróbákhoz.

(tamási)

Az interjút követően megszólaltattuk Borisz Petrovszkij vezetőedzőt is Balog Judittal kapcsolatban, aki a következőket mondta:

– Judit az együttes legfiatalabb és egyik legreményteljesebb játékosa. Csendes, szerény, de ugyanakkor csupaszív és igazi csapatember, aki az edzéseken és a mérkőzéseken is a maximumra törekszik. Bölcs döntésnek tartom a szülei és saját részéről, hogy nem bólintottak rá az FTC ajánlatára, hiszen meggyőződésem, hogy neki először itt kell bizonyítania. Ha sérülés nem zavarja a fejlődését, szép jövő előtt állhat.