Rockkarácsony Beregszászban

2013. január 4., 01:00 , 625. szám
Színpadon a Ciklon

A rockot kedvelők számára igazi fényfoltot jelentett december 29-ének estéje: Beregszászban került megrendezésre a Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozó keretén belül a Rockkarácsony címet viselő koncert, melyen négy együttes örvendeztette meg fellépésével rajongótáborukat. A rockerek találkozójának színhelye ezúttal is a város szélén álló Szojuz étterem volt.

„Az első rockkarácsonyra 2010-ben került sor, immáron ez a harmadik alkalom, hogy megszervezzük ezt a koncertet – tájékoztatott a koncert előtt Balázs István (Isti), a Ciklon és a The Judas Priest Tribute Band együttesek énekes-frontembere, a rendezvény főszervezője. – A Szojuzban már másodszor gyűlünk össze erre a két ünnep közötti, fergeteges év végi bulira, mely ezúttal a KMKSZ támogatásának köszönhetően az érdeklődők számára ingyenes. Látható, hogy már jóval a koncert kezdete előtt szinte telt ház van: olyan 100-120-an vagyunk jelenleg, de a korábbi tapasztalatok szerint a zöm még csak ezután érkezik. Mindenképpen fergeteges, nagy bulira számítunk.”

Kézfogások, vidám beszélgetések, „Mindörökké rock!” jelszavak előzték meg a fellépéseket, majd a próbahangolásokat követően, nagy tapstól övezve elsőként a beregszászi fiatalokból álló, ez év februárjában alakult Black Summer Cloud együttes lépett a színpadra. A trash metal stílusban játszó banda különösen a lányok körében népszerű, ezt a vastaps és bekiabálások is jelezték. Szó, ami szó: a Beca Aljosa (gitár, vokál), Ilosvay Attila (gitár), Szasa Rohov (basszusgitár) és Veres Gábor (dob) alkotta banda igencsak érti a dolgát.

A Black Summer Cloudot ismét egy beregszásziakból álló együttes, az Aftermath követte. A death metal zenei műfajt képviselő együttes keményen a húrok közé csapott, és olyan legendás együttesektől adott elő dalokat, mint a Megadeth és a Sepultura.

Budapestről a Manomore Tribute zenekar lelkesítette fel a nézőket. A Manomore-ról, Magyarország első Manowar tribute bandájáról tudni kell, hogy a Phlegethon zenekarból nőtte ki magát. Az elsősorban klasszikus heavy metalt játszó Phlegethon repertoárjába az évek során egyre több Manowar feldolgozás került, végül 2012 tavaszára összeállt a repertoár és megszületett a Manomore. Az együttes tagjai: Bonyár Attila (énekes), Bartha Bendegúz (gitár), Nagy István (dob), Tompa Tamás (basszusgitár) és Magyari Zoltán (gitár).

A buli tetőpontján a Balázs István testvére, Balázs László által 22 évvel ezelőtt alapított, majd hosszú szünet után a közelmúltban megújult Ciklon együttes lépett a színpadra. „A megújulás után lelkesen vetettük bele magunkat a zenélésbe, ez már a harmadik nagyobb buli a Ciklonnal – mondja Balázs István. – Mivel sokan még nem ismernek minket, elmondanám, hogy „nemzetközi” társaságról van szó, melynek soraiba budapesti, kárpátaljai és egy Ausztriában élő magyar kolléga tartozik. Ők a következők: Hardon Richárd (Budapest, basszusgitár), Priskin Gábor (gitár), Mikky Slade (gitár), Balázs László (ének), Szmozsánszky István (dob), én pedig szintén énekes vagyok. Néhány tagunk igazi klasszis, hiszen több más zenekarban is dolgoznak, számos országban van már nagy rajongótáboruk. Mikky Slade például jelenleg Ausztriában él, és több olyan nagy zenekarban dolgozik – vagy dolgozott –, mint a Disco Express, Holyday Crue vagy a Jolly Roger. Priskin Gábor barátom pedig a testvéremmel, Lászlóval együtt a budapesti Impression együttes tagja még. Mostani fellépésünk alkalmával zömében saját számokat adunk elő, de vannak feldolgozásaink is a Whitesnake-től és a Judas Priesttől.”

Az együttes a színpadra lépve aztán bebizonyította, hogy igazi trópusi ciklonként képes felkorbácsolni a hangulatot: szó szerint tombolt a közönség, bizonyítva, hogy a rockot kedvelőknek vidékünkön is komoly bázisuk van.

F.Zs.