Határon túl marad a választási regisztráció

A kárpátaljai magyarok is érintettek

2013. január 11., 01:00 , 626. szám

Nem lesz választási regisztráció 2014-ben Magyarországon – jelentette be a Fidesz frakcióvezetője múlt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, miután alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését az Alkotmánybíróság (Ab) Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán. Rogán Antal azt mondta, a regisztráció esetleges alkotmányba foglalása a zűrzavar érzését kelthetné a szavazók körében.

A frakcióvezető kérdésre hozzátette ugyanakkor: a határon belül élőkre vonatkozik az a döntés, amely szerint nem lesz választási feliratkozás. Az Ab sem kritizálta ugyanis azt – magyarázta –, hogy regisztrációval jöjjön létre a névjegyzék a határon túl élő magyar polgárok esetében, akik nem rendelkeznek állandó lakhellyel Magyarországon. Ugyanígy azok esetében is önkéntes feliratkozással lehet felkerülni a választói névjegyzékre, akik kisebbségi listára akarnak voksolni.

Ezen túlmenően minden részletkérdésben tanulmányozni fogják az Ab döntését, és azt tiszteletben tartva februárra, a parlament tavaszi ülésszakának kezdetére alakítják ki a végleges normaszöveg-javaslatukat – közölte.

(MTI/zzz)