Hol pihenünk télen?

2013. január 11., 01:00 , 626. szám

Egy felmérés szerint az újév tájékán külföldre utazó ukránok több mint 60 százaléka nem a meleg tengerpartot választja, hanem valamelyik síparadicsomot. Hasonló trendek figyelhetők meg országon belül is, ahol toronymagasan a Kárpátok vezetnek a téli üdülés célpontjai között. Érdekes tendencia ugyanakkor, hogy ma már a téli üdülésre vágyóknak közel a fele külföldi úti célt választ magának, ami egyebek mellett a belföldi turizmus drágulásával magyarázható, ráadásul nem áll arányban a honi szolgáltatások minőségével.

A Kárpátokban változatlanul az Ivano-Frankivszk megyei Bukovel a legnépszerűbb célpont. Ez a népszerűség a fejlett infrastruktúra mellett a kedvező fekvésnek és a sok hóágyúnak tudható be, amelyek szinte minden körülmények között biztosítanak valamennyi havat a hegyoldalakon.

Kárpátalján a korábbi évekhez hasonlóan a Drahobrat a legbiztosabb úti cél azok számára, akik hóra vágynak. Némi öröm a nagy távolság jelentette ürömben, hogy – leszámítva a mindig kritikus szilveszteri-ortodox karácsonyi időszakot – az árak nem emelkedtek jelentősen az előző idényhez képest, miközben szerényebb fejlesztések nyomaival szinte minden téren találkozhatunk.

Egy kétszemélyes szoba egyetlen éjszakára itt megközelítőleg 230–260 hrivnyába kerül, de háromszemélyeset – ami a gyerekkel utazóknak lehet érdekes – akár már 220–250 hrivnyáért is találunk a motelekben vagy szállodákban. Ráadásul a 14 évesnél fiatalabb gyermekek számára néhol 30 százalékos kedvezményt adnak vagy kedvező díjszabás mellett pótágyat biztosítanak.

A felvonók használati díja alkalmanként 15 hrivnya, de ha egyszerre több alkalomra fizetünk be, szinte mindenütt elérhetünk valamennyi kedvezményt. Sífelszerelést vagy hódeszkát a gyerekek napi 20–50 hrivnyáért, a felnőttek 50–100 hrivnyáért bérelhetnek.

A Drahobraton kívül azonban egyelőre alig van hó Kárpátalján, legfeljebb műhóval tudnak szolgálni itt-ott a publikumnak. (Változásra e tekintetben éppen a napokban számítanak a meteorológusok és a vendéglátásban érdekeltek.) Műhó terén a Kraszija áll a legjobban, ahol mintegy két kilométer összhosszúságú havas pálya várja a vendégeket. Itt egy napi felvonóbérlet 100–140 hrivnyába kerül, sífelszerelést pedig napi 80–100 hrivnyáért bérelhetünk attól függően, hogy hétvégén vagy hétköznap, főidényben vagy azon kívül akarjuk-e igénybe venni a szolgáltatást.

A legnépszerűbb „havas” külföldi úti célok között jelenleg Ausztria áll az élen, majd sorrendben Szlovákia, Lengyelország, Andorra, Svájc, Franciaország, Olaszország, Finnország következik. Ezen belül Szlovákia számít a legolcsóbbnak, ahol egy egyhetes túra ára megközelítőleg 500-600 euró, s Ausztria a legdrágább a maga 800 és 3000 euró közötti áraival, egyes felmérések szerint mégis az utóbbit keresik fel többen Ukrajnából. Ebben egyaránt közrejátszik az ausztriai szolgáltatások magasabb színvonala, illetve az a körülmény is, hogy az Alpokban nagyobb valószínűséggel találnak havat a sízők.

Nem utolsó szempont a turisták körében a jó megközelíthetőség. Ma már az autópályáknak köszönhetően Kárpátaljáról is egyre többen tartják érdemesnek akár csak egy hétvégére is „átruccanni” a sógorokhoz, hiszen a gyors személygépkocsiknak hála, az út alig néhány órát vesz igénybe.

Aki mégis meleg tengerpartra vágyik, jellemzően Egyiptomot, Törökországot, az Arab Emirátusokat vagy Srí Lankát választja, egyszóval azokat az országokat, ahol fejlett az infrastruktúra, s ahová szinte mindig kínálnak kedvezményes utakat az utazási irodák. Például a népszerű egyiptomi üdülővárosban, Sarm-el-Sejh-ben egy hét üdülés két személyre ötcsillagos szállodában, „mindent beleszámítva” körülbelül 1300-1400 dollárba kerül, tulajdonképpen ugyanannyiba, mint például Törökországban. Sok pénzről beszélünk, de megmozgatja a fantáziát, hogy már 2000–2500 dollárért Indiába vagy akár Thaiföldre is eljuthatunk élvezni a nyarat és a luxust a télben.

pszv