Karácsonyi vesszőfutásom

2013. január 11., 01:00, 626. szám

Az óév december 24-ének reggelén az asszonytárs felvert édesded szundikálásomból, s kiadta az ukázt: menjek, és vegyek fenyőfát, egy égőfüzért meg egy doboz karácsonyfadíszt. Kézzel-lábbal protestáltam, mondván, minek kiadni a drága pénzt ilyesmikre? Az állványba majd beszorítom az anyósomat, díszíteni sem kell, mert a díszek helyett csiricsáré pongyolája is megteszi. Az égők helyett pedig ott a két szép szeme, amely nappal is vakítóan szikrázik, éjszaka meg tüzel. De érveim falra hányt estebédnek bizonyultak. Nejem még azt sem engedte meg, hogy bevegyem a féldeci gyógyszeremet. Sőt, szigorúan előírta, hogy melyik boltban vegyem meg az égőket, a díszeket, s kopijkára kiszámolta az árat.

De engem nem olyan fából faragtak, mint a fenyőt, ezért a kijelölt üzlet helyett egyenesen a piacra tartottam. Itt az ismerősöm, a Rozi nevezetű delnő féláron vesztegeti az égőfüzéreket. Igaz, már kissé rozsdásak, de még prímán pislákolnak. Roziban most sem csalódtam, kaptam izzókat. Meg díszeket is. Igaz, a gömbökről némileg már lekopott a zománc. De megspóroltam az asszony által kiutalt pénznek csaknem a felét. Örömömben egyszerre két deci gyógyszert vettem be. Hát még mikor a fenyőfa árából is sikerült lealkudnom egy tízest!

Vidáman dülöngéltem hazafelé. Menet közben betértem másik ismerősöm, Annuska kávézójába. Már csak nem mehettem el mellette szó nélkül! Szó nélkül tette elém az újabb nagy adag orvosságot. Azt legyűrvén vettem észre, hogy a fenyő itt van a hónom alatt, de az égőfüzér meg a díszek sehol. Emlékezetem hirtelen félig visszatért. Vissza Rozikához! Megőrizte őket nekem a szentem! Meg bizony! De a szívverésem az incidens miatt felgyorsult, ezért újabb adag gyógyszerhez kellett folyamodnom. Befolytattam. De most meg a fenyő nem volt sehol! Néztem az egyik, majd a másik hónom alá, még a lábam közé is. Hopplá! Vissza Annuskához! Nem volt a kávézóban, de a fenyőfa se. Csak két rendőr csócsálgatta a sarokban szőrös feketéjét. Hozzájuk kókadoztam és megkérdeztem, nem látták-e a fácskát.

– Ide nem jött be – közölték. – De hogy nézett ki? Adjon róla személyleírást.

– Hát... hukk… kábé százötven centi magas … Teltkarcsú…

– Különleges ismertetőjele?

– Hát… hukk…zöld… És szúrós…

– Ha kívánja – udvariaskodtak –, felvehetjük a jegyzőkönyvet és ennek alapján kiadjuk a körözést.

Nemet intettem, mert közben megjelent Annácska, s a pult alól előhúzta a fenyőfát. Meg a direkt számomra felírt poharas, orvosság elleni orvosságot…

…Este tízre már otthon is voltam. A fával, az égőkkel, a díszekkel. Ráadásul mindent épségben hazaszállítottam, magamat is beleértve. Így fel nem tudtam fogni, miért nyitottak ajtót nekem egyszerre ketten – a feleségem és az anyósom. S miért tüzel rám vakítóan mind a négy szép szemük?...

Gerzsenyi András