Utazási lehetőségeink Ukrajnából

2013. január 11., 01:00 , 626. szám

Bár Ukrajna politikailag hovatovább elszigetelődni látszik a világban, polgárainak utazási lehetőségeit ez egyelőre nem látszik befolyásolni. Sőt! Jelenleg az ukrán állampolgárok a világ 38 országába utazhatnak vízummentesen, s a „szabad”, vagy könnyebben megközelíthető országok lajstroma 2013-ban tovább bővülhet.

Így például, mint arról korábban lapunk is beszámolt, Szlovákia a többszöri beutazásra feljogosító vízumok kiadásának egyszerűsítését tervezi az ukrajnaiaknak 2–5 éves időtartamra. Igaz, ez a lehetőség csupán a makulátlan „vízumelőzményekkel” rendelkezőkre vonatkozik. Vagyis azokra, akiknek már volt EU-s vízumuk, illetve korábban sohasem utasították el a vízumkérelmüket valamelyik európai uniós országban. Ha jót akarunk, az ilyen vízummal célszerű első alkalommal a szlovák határt átlépni – figyelmeztet összeállításában a segodnya.ua portál.

Egyébként 2013-ban Horvátország is elérhetővé válik a schengeni vízummal rendelkezők számára. Bár az ország még nem tagja az EU-nak, mostantól a schengeni vízumunkkal is szabadon beutazhatunk.

Ugyancsak jó hír, hogy három napra vízum nélkül látogathatunk el Kínába. Igaz, ez a lehetőség csupán Peking, a főváros területére érvényes, s ott-tartózkodásunk nem haladhatja meg a 72 órát. Városnézésre azért ennyi is elég lehet, miközben 140 dollár vízumdíjat takaríthatunk meg.

A hírek szerint hamarosan Chile is elérhetőbbé válik a számunkra. A tervek szerint az idei esztendő első negyedévében írják alá az illetékesek a vízumkötelezettség eltörlésére vonatkozó kétoldalú megállapodást. A latin-amerikai ország reményei szerint az intézkedés révén a jelenlegi sokszorosára nő majd az országukba látogató ukrán turisták száma. Igaz, a chilei üdülés nem olcsó mulatság az ukrán polgárok többségének, elsősorban a hosszú repülőút miatt. Egy egyhetes üdülés ára négycsillagos szállodában való elhelyezéssel egy személy számára 2100 dollárnál kezdődik – a repülőjeggyel együtt –, míg a vízumon csupán 70 dollárt takaríthatunk majd meg, ha eltörlik.

Rossz hírek is érkeznek azért. Lengyelország például ismét vízumdíjat szed az ukránoktól, méghozzá fejenként 20 eurót. Mint emlékezetes, a lengyelek csupán egyetlen esztendőre – 2012-re – törölték el az illetéket esetünkben.

(Kárpátalja/segodnya.ua/zakarpattya.net.ua)

Hová utazhatunk idén vízum nélkül?

Az ukrán állampolgárok számára vízummentes országok: Albánia (legfeljebb 90 nap tartózkodásra vízummentes), Antigua és Barbuda, Argentína (90 nap), Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia és Hercegovina (30 nap), Brazília (90 nap), Brunei (30 nap), Equador (90 nap), Guatemala, Hongkong (14 nap), Granada, Grúzia, Izrael (90 nap), Kazahsztán (90 nap), Kirgízia (90 nap), Malajzia (30 nap), Moldova, Mongólia, Montenegró (90 nap), Namíbia (90 nap), Nicaragua, Oroszország, Örményország, Palau (30 nap), Palesztina, Panama (90 nap), Paraguay (90 nap), Peru (183 nap), Szalvador (90 nap), Szamoa (60 nap), Seyshelle-szigetek (30 nap), Szerbia (30 nap), Szváziföld, Tadzsikisztán (90 nap), Tunisz (30 nap), Törökország (30 nap), Üzbekisztán.