Kokasék Ungtarnócon

2013. február 15., 02:00 , 631. szám

Ungtarnócon hagyományosan minden évben rendeznek farsangi bált, mely a község lakosságának ma már csak a felét kitevő magyar közösség megtartása szempontjából fontos esemény. A helyi KMKSZ-alapszervezet és a református egyházközség által a református parókián megrendezett mulatságon a jó hangulatról ezúttal a tiszapéterfalvai Kokas Banda gondoskodott.

A bál kezdetén Kiss Klára, KMKSZ Ungtarnóci Alapszervezetének elnöke köszöntötte a meghívott vendégeket és a parókia épületét zsúfolásig megtöltő bálozókat, majd ismertette az est programját. Elmondta továbbá, hogy a tombolák árusításából befolyó összeget ezúttal a helyi református templom tetőszerkezetének felújítására fogják fordítani, illetve a gyerekek kirándulására.

A Kokas Banda Kárpátalján gyűjtött, mindenki által ismert és kedvelt csárdásokkal indított, majd szilágysági táncrenddel folytatták. A zene mellett a magyar vidékek hagyományos táncait is bemutatta ifj. Kokas Károly és Kokas Krisztina, akik különösen nagy tapsot kaptak az ugrós táncok bemutatása után. Mint mindig, most is nagy sikert arattak a szatmári csárdással, az énekes Kokas Erzsébet kellemes hangján az állítólagos megfázását észre sem lehetett venni. Szilágyi Csaba prímástól megtudtuk, hogy a kalotaszegi összeállításban eddig a zenekar által még nem játszott dallamokat hallhatott a közönség, illetve eljátszották a Cicka-csárdást is.

A koncert után előbb a gyerekek majd a fiatal felnőttek és az idősebbek is egymás után kapcsolódtak be a táncba.

A vacsora előtt Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke köszöntötte a bálozókat, aki hangsúlyozta: „A KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének eltökélt szándéka, hogy a kisebb magyar közösségekben kulturális missziót is végezzen, ennek részeként jöhetett el ma önökhöz Kokas Károly és bandája, akit sokan már barátként köszöntöttek, hisz az elmúlt másfél évben kétszer is jártak már Sislócon. Köszönöm az alapszervezetnek, hogy megszervezték ezt a mai alkalmat. Arra kérem önöket, hogy a farsangi hagyományokhoz híven, jó hangosan mulassanak ma este, hogy a telet elzavarják.”

Héder János, ungtarnóci református lelkész, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzője a régi farsangi szokásokról beszélt, kiemelve a farsangi bálok fontos közösségformáló voltát az egyre személytelenebbé váló világunkban.

A rendezvényt a megszólalók mellett megtisztelték jelenlétükkel Szallár Sándor, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójának elnöke, valamint a környékbeli KMKSZ-alapszervezetek vezetői.

Az ungtarnóci Szabó Sándor tudósítónknak elmondta: „Ez a koncert nagyon szép volt. Nagyon örülök, hogy eljöttek, és a mai fiatalokat is így meg tudták tanítani táncolni. Én már hetvenéves vagyok, amit itt bemutatott a zenekar, azt én szinte mindet tudom, de a mai világban ilyet már csak ritkán láthatunk és hallhatunk. Ez a zene felidézte a fiatalkoromat.”

A fiatalabb generációhoz tartozó Földházi Alexandra elmondta: „Nagyon tetszett a koncert. Ilyen még nem volt Ungtarnócon. Református bálban voltunk már múlt éven is – mi római katolikusok vagyunk –, de annyira jól éreztük magunkat, hogy idén is jöttünk.

A vacsora és a táncház után a gyermekek jelmezbemutatójával folytatódott a farsangi bál, a tombolasorsoláson sok nyeremény talált gazdára, majd a finom toltött káposzta elfogyasztása után hajnalig mulattak a bálozók.

Badó Zsolt