Megjelent az Irka idei első száma!

2013. február 22., 02:00 , 632. szám

Bizonyára sokan elolvasták már, aki viszont még nem jutott hozzá, feltétlenül szerezze be mielőbb, mert ismét rengeteg érdekes olvasnivalóval, játékkal, rejtvénnyel, rajzolnivalóval és kézimunkával jelentkezik az Irka, Kárpátalja legnépszerűbb gyermeklapja!

Kezdjük az ismertetőt az irodalommal! A lap készítői, élükön Punykó Mária főszerkesztővel ezúttal is az Irka-olvasók kedvenc költőinek verseiből válogattak: Mészely József, Weinrauch Katalin, László Noémi, Szalai Borbála egy-egy költeménye csakúgy bekerült a Versforgóba, mint a nagy klasszikusok közül például Csukás Istváné vagy Tordon Ákosé. Ugyanakkor fiatal kárpátaljai költőtehetség bemutatkozásának is örülhetünk, amennyiben Espán Margaréta a sokat sejtető Haladár halvány halálma címmel közli verses meséjét.

Mesét egyébként nemcsak rímbe szedve olvashatnak az Irka-rajongók, hiszen megjelent Hárs László A manóinas című meséje, illetve Molnár Judit és Láng Zsolt is jelentkezik egy-egy rövidebb történettel, a Meskete rovatban közölt angol és csukcs népmesékről már nem is beszélve. Aki már kinőtt a meséből (ami szerintem lehetetlen, csak van egy bizonyos életkor, amikor az ember gyereke így gondolja), az elolvashatja Jules Verne Dél csillaga című izgalmas regényének egy részletét, melyet kedvcsinálónak közöl a lap.

Természetesen az idei első számban is jelentkeznek az Irka hagyományos, mondhatni fogalommá vált rovatai: az Útravaló, amelyben Olasz Tímea ajánl a gyerekek figyelmébe tanulságos történeteket és új ismereteket; a Bibliai ábécé; a Körbenéző, melyben a Kárpát-medence gyermeklapjainak izgalmas írásaiból találunk válogatást, vagy éppen a Mindenféle, ahol valóban mindenféle érdekesség várja az olvasót attól kezdve, hogy miért nem sértik fel csúszás közben a kígyók bőrüket, egészen addig, miként készíthetünk bundás almát. Múltunk épített emlékei közül ezúttal a beregszászi Bethlen–Rákóczi-kastéllyal ismerkedhetnek meg a gyerekek, míg A magyar művelődés nagy alakjai rovat ez alkalommal Egry Józsefről, a Balaton festőjéről szól.

A Postabontás rovatot természetesen ismét zsúfolásig megtöltötték az olvasói levelek, rajzok és versek. A szerkesztők ezúttal elsősorban Az ősz színei címmel meghirdetett pályázatra beérkezett munkák közül válogattak, de egy újabb pályázatot is meghirdetnek Mosoly-díj címmel. Akit érdekel, olvasson utána!

Az Irka nem volna Irka, ha nem gondoskodna az olvasók változatos szórakoztatásáról. Ezért a rengeteg olvasnivaló mellett a Nyitva van az aranykapu rovat sok új játékot, illetve rejtvényt kínál, míg a Tündérujjakból megtudhatjuk, miként készíthetünk cicamaszkot.

Végül, de távolról sem utolsósorban megnyugtatjuk az óvodásokat és az egészen kisiskolásokat, hogy ezúttal is jelentkezik rovatuk, a Döngicsélő, mely mesét, verset, találós kérdést, s a papírból kivágható kincsesdoboz elkészítésének titkát tartogatja számukra.

Ja, majdnem elfelejtettem: Kulin Ágnes, a lap grafikusa a szép rajzok, illusztrációk mellett két kifestővel is kedveskedik az „irkásoknak”. Jó szórakozást mindenkinek!

pszv