„Kisebbségi magyar politizálás és érdekképviselet a rendszerváltás óta”

Konferencia – felhívás

2013. március 1., 02:00 , 633. szám

A kelet-közép-európai rendszerváltások jelentős változásokat hoztak a határon túli magyarok helyzetét illetően is. A demokráciára való áttérés lehetőséget teremtett a Kárpát-medencében élő magyar nemzeti kisebbségek számára, hogy az önszerveződés útjára lépjenek. A határon túli területeken a magyarok megalakították saját érdekvédelmi szervezeteiket, pártjaikat és bekapcsolódtak a többségi államok politikai életébe. Számos politikai esemény és döntés született az elmúlt húsz évben: lezajlott jó néhány választás, egyesek csatlakoztak az EU-hoz, a többségi államok részéről pedig megalkotásra kerültek különböző kisebbségi és nyelvtörvények stb. – mindezek különbözőképpen hatottak a kisebbségek helyzetére. Történt néhány pozitív változás, de azt is kijelenthetjük, hogy a változások ellenére a határon túli magyarság helyzete máig nem oldódott meg. Az eltelt több mint két évtized már történelmi távlatnak számít, ami lehetőséget ad arra, hogy áttekintsük az eltelt korszakot és eseményeket, mérleget vonjunk, valamint felvázoljuk azt, hogy hol tartunk most és mi várható a jövőre nézve.

Ezen gondolatok és törekvések jegyében a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Intézete 2013. április 26-án Kisebbségi magyar politizálás és érdekképviselet a rendszerváltás óta címmel konferenciát szervez.

A délelőtt folyamán plenáris előadásokra kerül sor, míg délután fiatal kutatók és PhD-hallgatóknak ajánlunk lehetőséget a konferencia témájához kapcsolódó kutatási eredményeik bemutatására, akik jelentkezését az intézet honlapjáról (www.lehoczkyintezet.uz.ua) letölthető jelentkezési lapon és az előadás absztraktjával együtt legkésőbb 2013. március 12-ig várjuk az lti@kmf.uz.ua e-mail címre. Az előadások tervezett időtartama jelentkezők számától függően 15 vagy 20 perc. A konferenciával kapcsolatban részletesen tájékozódhatnak az intézet honlapján.

II. RFKMF Lehoczky Tivadar Intézet