A szép magyar beszéd ünnepe

Kazinczy szépkiejtési verseny

2013. március 1., 02:00 , 633. szám

A hagyományoknak megfelelően ismét a Nagydobronyi Középiskola adott otthont február 23-án a Kazinczy Ferencről elnevezett szépkiejtési verseny megyei döntőjének. Kárpátalján 23. alkalommal került sor e rendezvényre. A verseny célja és feladata a szép magyar beszéd ápolása, a nyelvi igényesség kialakítása a felnövekvő nemzedék gondolkodásában, nyelvhasználatában. A verseny védnökségét a KMPSZ vállalta fel, s minden évben különös figyelmet fordítanak a megszervezésére és lebonyolítására. A kárpátaljai megmérettetés a magyarországi Kazinczy-verseny mintáján alapszik. Szintén háromfordulós, a versenyzők egy szabadon választott és egy kötelező szöveget olvasnak fel, majd írásbeli feladat megoldása következik: egy szövegrészlet szövegfonetikai jelölése.

A megnyitón Katona-Mironova Berta, a rendezvény háziasszonya köszöntötte az egybegyűlteket, majd Berki Károly, a KMPSZ irodavezetője és Szántó Edit, az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének elnöke tartott ünnepi beszédet. Ezt követően a résztvevők alkalmi verses-zenés műsort tekinthettek meg, melyet Hidi Erika énektanár, Torma István koreográfus és Katona-Mironova Berta rendezett a verseny tiszteletére.

Az idén 26 tanuló versenyzett két korcsoportban. Teljesítményüket négytagú szakmai zsűri kísérte figyelemmel és értékelte, melynek elnöke Szántó Edit, tagjai Braun Éva, a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet módszerésze, Hutterer Éva, a II. RFKMF tanára és Gazda Erzsébet, az Ungvári Járási Tanács elnökének oktatási szaktanácsadója voltak.

A versenyt követően a zsűri meghozta döntését és eredményt hirdetett: a 7–9. osztályos korcsoportban Úr Antónia, a Nagydobronyi Középiskola tanulója érte el a legjobb eredményt (felkészítő tanára Katona-Mironova Berta), őt követte Kopasz Rebeka Magdolna a Beregszászi Magyar Gimnáziumból (felkészítő tanára Barta-Nyistyák Gabriella), és harmadik helyezett lett Takács Mária az Ungvári Drugeth Gimnáziumból (felkészítő tanára Kövy Márta). A 10–11. osztályosok közül Szanyi Andrea, a Nagydobronyi Középiskola tanulója bizonyult a legjobbnak (felkészítő tanára Katona-Mironova Berta), második helyezett lett Balog Marianna, a Nagydobronyi Református Líceum tanulója (felkészítő tanára Hidi Csilla), és harmadik helyezést ért el Hurik Alexandra a Kisgejőci Középiskolából (felkészítő tanára Perdukné Curkó Ibolya). A középiskolás korcsoportban az első három versenyzővel együtt a negyedik helyezett Orosz Júlia (Bátyúi Középiskola, felkészítő tanára Szántó-Demjén Natália) és az ötödik helyezett Salánki Barbara (Nagyberegi Református Líceum, felkészítő tanára Kovács András) április 19–21-én Kárpátalját képviselik majd a győri Kárpát-medencei döntőben.

Évről évre hű támogatója a rendezvénynek a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezete, az Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon, a Dorcas Nemzetközi Segélyszervezet kárpátaljai kirendeltsége és Hidi Endre kerámiaművész, kiknek jóvoltából a versenyzők ajándékokkal térhettek haza. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani felajánlásaikért, segítőkészségükért. Köszönetünket fejezzük ki minden résztvevőnek is, hogy jelenlétükkel hozzájárultak e tartalmas nap sikeréhez.

kmb