25 órás felolvasó-maraton Munkácson

2013. március 8., 02:00 , 634. szám

Munkácson március 2–3. között a helyi 1. Számú Zrínyi Ilona Cserkészcsapat szervezésében immár negyedik alkalommal tartották meg a Wass Albert tiszteletére rendezett 25 órás felolvasó-maratont. Az esemény helyszíne a Szent István Líceum könyvtára volt: magát a felolvasást webkamerán keresztül végig nyomon követhették az érdeklődők.

„Ez a felolvasó-maraton Magyarországról indult el több éve, később a határon túli magyar nemzetrészek is bekapcsolódtak – tájékoztat Popovics Pál, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ) elnöke. – Elmondható, hogy ma már szinte a világ összes magyar közösségét érinti: a neves erdélyi író, Wass Albert születésnapjához igazítva egyszerre 40-50 helyszínen tartanak felolvasást szerte a nagyvilágban. Mindez azt jelzi, hogy a világ magyarsága számára nem közömbös az irodalom és maga Wass Albert sem. Az utóbbi években ezeken az alkalmakon Wass Albert művei mellett sok más magyar író és költő műveiből is felolvasnak, népszerűsítve ezzel a magyar irodalmat. Mi Kárpátalján a Munkácsi 1. Sz. Zrínyi Ilona Cserkészcsapattal először 2010-ben kapcsolódtunk be az eseményekbe, s ebben azóta is rendszeresen részt veszünk. ”

F.Zs.