Követelnünk kell a nyelvtörvény végrehajtását!

Ülésezett a KMKSZ Választmánya

2013. március 15., 09:00 , 635. szám

Ungváron, a Zakarpattya Szállodában tartotta soros választmányi ülését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, melyen jelen volt Bacskai József és Tóth István ungvári és beregszászi főkonzul, valamint Szalipszki Endre konzul is. A helyszín mellett szokatlan volt a Szövetség vezetői előtti asztal dekorációja is, ahol a magyar nemzeti lobogó mellett elhelyeztek egy székely zászlót is, a Székely Szabadság Napjának előestéjén ezzel igyekezett jelezni a KMKSZ vezetése, hogy támogatja erdélyi testvéreink területi autonómiáért folytatott küzdelmeit.

Kovács Miklós elnök, megyei képviselő bejelentette, hogy a KMKSZ-nek lehetősége nyílt arra, hogy indítson egy ukrán nyelvű hetilapot. A helyi, lokálpatrióta szemléletű hetilap Карпатський Об’єктив címmel indul a nyár közepén, előbb csak online, majd nyomtatott formában is meg fog jelenni. A vereckei honfoglalási emlékművet is élőben láthatjuk ezentúl az interneten, mert a későbbiekben kamerák figyelik majd, elriasztandó a vandálokat.

Az elnök beszámolójában elemezte az ukrajnai politikai és gazdasági helyzetet, valamint az egy év múlva esedékes magyarországi országgyűlési választások kapcsán felmerült kérdésekre válaszolt.

Az ülésen a KMKSZ Választmánya nyilatkozatot fogadott el a nyelvtörvénnyel kapcsolatban, amelyben konstatálja, hogy annak rendelkezéseit megyénkben egyelőre nem hajtják végre. A kulturális szövetség nyilatkozatában arra hívja fel az ukrán kormányzat figyelmét, hogy minél előbb meg kell hozni a vonatkozó végrehajtási rendeleteket, és biztosítani az ehhez szükséges anyagi eszközöket. A nyilatkozat felszólítja az érintett települések és intézmények vezetőit is, hogy a maguk részéről lépjenek fel kezdeményezőleg a nyelvtörvényben biztosított lehetőségek életbeléptetéséért, ehhez a KMKSZ és a KMPSZ együttesen igyekszik segítséget nyújtani.

Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke javasolta, hogy a nyelvtörvény biztosította jogokról és lehetőségekről egy magyar nyelvű brosúrában tájékoztassa a lakosságot a kulturális szövetség – javaslatát a jelenlévők támogatták.

Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke és Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke az iskoláinkban az idegen nyelv oktatására biztosított pluszórák kapcsán hangsúlyozták, hogy a magyar iskolákban nincs értelme az eddigi három nyelv mellett újabbat oktatni, ehelyett a törvényben biztosított lehetőségeknek megfelelően a pluszórákat az anyanyelv és az eddig is tanult idegen nyelvek nagyobb óraszámban történő oktatására lenne célszerű felhasználni. Ebben a kérdésben a helyi iskolatanácsok hozhatnak döntést, tehát minél előbb informálni kell az érintetteket. Sin József találkozót javasolt a KMKSZ és a KMPSZ alapszervezeti elnökök között e kérdéssel kapcsolatban.

A KMKSZ Választmánya a Szövetség közgyűlése számára javasolt napirendről is döntött.

Brenzovics László ezt követően beszámolt a magyar Külügyminisztérium által kezdeményezett, és az EU Keleti Partnerség programja keretében végrehajtott intézményfelújításokról. Az említett program kétharmada már megvalósult, melynek keretében eddig Kárpátalján 34 középület lett felújítva és korszerűsítve. Magyarországról hamarosan átutalják az utolsó részletet, 250 ezer dollárt, és folytatódhat a munka. A magyar kormány asztalán előkészületben van a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületének teljes felújításáról is egy terv, melyről a napokban születhet döntés. A KMKSZ alelnöke tájékoztatta a Választmány tagjait a Hungarikum-törvényből ránk háruló feladatokról is. Kárpátalját a Hungarikum Bizottságban Brenzovics László képviseli, aki felszólította a KMKSZ középszintű szervezeteit, hogy március 22-ig tegyék meg javaslataikat, döntsék el, a vonatkozó törvény értelmében mit javasolnak vidékünkön hungarikumnak.

Kovács Miklós kezdeményezte, hogy a Szövetség ezentúl Fodó Sándor-díjjal ismerje el a magyar nemzet érdekeiért minden körülmények között bátran kiálló lelkészek, intézményvezetők, orvosok és más foglalkozások képviselőinek érdemeit is. Az elképzelést a jelenlévők egyhangúlag támogatták. A KMKSZ Elnöksége konkrét javaslatokat dolgoz ki az említett kezdeményezéssel kapcsolatban, melyet a soron következő választmányi ülés elé terjeszt.

Braun László javasolta, hogy a hosszú ideje be nem töltött titkári tisztségeket alapszabály-módosítással szüntesse meg a Szövetség, vagy töltesse be ezeket a tisztségeket.

A továbbiakban Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány igazgatója beszámolt a tagsággal és a tagdíjbefizetéssel kapcsolatos változásokról. Elmondta továbbá, hogy március elsejétől elindult az oktatási-nevelési támogatással kapcsolatos ügyintézés, majd tájékoztatta a Választmányt a külhoni kisiskolások éve program kapcsán, valamint a Bethlen Gábor Alap által meghirdetett pályázati lehetőségekkel kapcsolatban.

Badó Zsolt

A KMKSZ Választmányának nyilatkozata a nyelvtörvény és a nyelvhasználati jogok vonatkozásában

A KMKSZ Választmánya aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy Ukrajnában továbbra sem történtek megfelelő lépések a nyelvtörvénynek a magyar nyelv vonatkozásában történő végrehajtása érdekében.

Ez alapjaiban ássa alá a jogállamiság intézményét, hiszen a törvények szelektív, a helyi hatóság jóindulatától függő végrehajtása, illetve az, hogy a törvény be nem tartása semmiféle következményekkel sem jár, a demokrácia alapjait kérdőjelezi meg.

A Választmány felszólítja a kormányzatot, hogy haladéktalanul vessenek véget ennek az európai államoktól idegen és az állampolgárok jogait súlyosan csorbító gyakorlatnak, s hozza meg a megfelelő intézkedéseket a nyelvtörvény maradéktalan érvényesítése érdekében.

A Választmány felhívja a helyi hatalmi szervek figyelmét arra, hogy a törvény előírásainak be nem tartásáért jogi felelősséget viselnek, ezért azok minden rendelkezését haladéktalanul és teljes egészében életbe kell léptetni. Egyben felkéri a magyarlakta települések önkormányzati képviselőit, hogy ott, ahol ez még nem történt meg, mihamarabb hozzanak tanácsi határozatot a törvény vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtása érdekében.

A Választmány arra ösztönzi a magyar lakosságot, hogy mindazokon az adminisztratív-területi egységeken, ahol lélekszámuk meghaladja a tíz százalékot, éljenek a nyelvtörvény által biztosított lehetőségeikkel.

A Választmány felhívja a szülők, a pedagógusok és az oktatási intézmények vezetőinek figyelmét a jövő tanévben bevezetendő újabb idegen nyelv oktatásával kapcsolatos problémákra.

A magyar iskolák tanulói számára az újabb idegen nyelv bevezetése az anyanyelv, az ukrán nyelv és az első idegen nyelv mellett egy negyedik nyelv oktatását irányozza elő. Azon felül, hogy ez jelentős többletterhet ró a tanulókra, annak oktatására az oktatási intézmények többségében nincsenek meg a megfelelő feltételek.

A Választmány ezért javasolja, hogy az ebben a kérdésben javaslattételre jogosult iskolaszékek vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy a magyar oktatási intézményekben a újabb idegen nyelv oktatása helyett az arra szánt óraszámot az anyanyelv és az első idegen nyelv oktatásának megerősítésére használják fel.

Ungvár, 2013. március 9.