Mit kíván a magyar nemzet?

2013. március 15., 09:00, 635. szám

Az iskolában rendszerint megtanuljuk-bemagoljuk a Pesten 1848. március 15-én kinyomtatott és felolvasott Tizenkét pontot, hiszen kötelező tananyag, de későbbi életünk során csak ritkán gondolkozunk el a tartalmán. Pedig nem árt, ha legalább ilyenkor, nemzeti ünnepünk alkalmából újra átfutunk a Landerer & Heckenast nyomda minden bizonnyal legismertebb „termékének” szövegén:

„Mit kiván a magyar nemzet.

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

1. Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.

2. Felelős ministeriumot Buda-Pesten.

3. Évenkinti országgyülést Pesten.

4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.

5. Nemzeti őrsereg.

6. Közös teherviselés.

7. Urbéri viszonyok megszüntetése.

8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.

9. Nemzeti Bank.

10. A’ katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a’ külföldieket vigyék el tőlünk.

11.A’ politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.

12.Unio.

Egyenlőség, szabadság, testvériség!”

Látható, hogy ezek a követelések nemcsak a Szabad Magyarország megteremtését szorgalmazzák, hanem egy Új Magyarországét is! Nem egyszerűen a Magyar Királyság alattvalói szólnak az osztrák császárhoz, hanem a modern magyar nemzet, amely a polgári értékekkel együtt született a történelem viharaiban. És ez a nemzet az államformától függetlenül a modern polgári demokrácia alapjait igyekszik megvetni sajtószabadsággal, felelős minisztériummal, évenkénti országgyűléssel, közös teherviseléssel stb. A magyar nemzet 1848-ban a korábbiakkal ellentétben nem azt kérte az uralkodójától, hogy engedélyezze számára a magyar nyelv használatát, a magyar kultúra és hagyományok ápolását, a közösség belső életének saját maguk általi szabályozását, hanem olyan jogi-intézményi keretek megteremtését szorgalmazta, amelyek lehetővé tennék, hogy többé soha senkinek ne legyen joga önkényesen kétségbe vonni a magyar nemzet jogait és önrendelkezését, s a közösség mindenkor maga dönthessen a sorsát érintő kérdésekben. Leegyszerűsítve a végtelenségig: a magyarság megmaradásának és felemelkedésének ideája attól a pillanattól elválaszthatatlanná vált a demokráciától, a legmodernebb elvektől és intézményektől, amelyeket az átalakulóban lévő Európa akkor fel tudott mutatni.

Kárpátaljai békaperspektívánkból is felmutathatunk példákat arra, miként fonódik össze a magyarság és a demokrácia fogalma. Eszünkbe juthat például a 80–90-es évek fordulója, a rendszerváltás korszaka, amikor a kárpátaljai magyarság, s annak érdekvédelmi szervezete, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) egyszerre lépett fel a magyarság jogaiért és a társadalom demokratizálódásáért. Sokan éreztük úgy akkoriban, hogy a magyar szónak, kultúrának, hagyománynak és közösségnek csak akkor van jövője e tájon, ha lerázzuk a szovjet bilincseket, s visszatérünk a demokrácia valódi értékeihez; azokhoz egyébként, amelyeken az 1848-as Tizenkét pont is nyugodott.

A narancsos forradalom idején, 2004 és 2005 emlékezetes fordulóján ismét a több demokrácia mellett foglalt állást a kárpátaljai magyarság – kár, hogy Ukrajna az újabb lehetőséggel sem tudott élni annak érdekében, hogy valóban jogállammá váljon. Azóta a saját bőrén is megtapasztalhatta ki-ki nem egy alkalommal, miként függ össze a demokrácia állapota, s a magyar kisebbség helyzete. A demokrácia bukdácsolása közepette veszett el ugyanis nem egy jogunk – megszűnt a nem állami fenntartású magyar iskolák költségvetési támogatása, nem tették lehetővé az iskolai érettségi vizsgát felváltó emelt szintű érettségit magyar nyelvből stb.

Ha valaki még mindig azt hinné, hogy mindez kizárólag a nacionalisták műve volt, és a dolognak semmi köze a demokráciához, annak figyelmébe ajánlanánk, hogy a 2010-es hatalomváltás sem javított a helyzetünkön. A fenti példáknál maradva: a nem állami iskolákat továbbra sem támogatják, s míg az aktuális hatalompárt időközben engedélyezte, hogy orosz nyelvből emelt szintű érettségit lehessen tenni, a magyar nyelv esetében ugyanezt nem tették lehetővé.

A jelenleg érvényes nyelvtörvény tavalyi elfogadásánál azután álmodni sem lehet jobb példát arra, miként függ össze a magyarság boldogulása és a demokrácia fogalma. Hiába fogadtak el ugyanis Kijevben egy olyan jogszabályt, mely elvben többletjogokat biztosít az orosz kisebbség mellett a kárpátaljai magyarságnak is, ha hiányzik a szándék a betartására és a betartatására, s a magyarság helyzete így gyakorlatilag szemernyit sem változott a korábbi állapotokhoz képest.

Nem is számíthatunk változásra mindaddig, amíg mindenki be nem látja, hogy megmaradni magyarnak tulajdonképpen szintén egy jog, jogokat pedig csak jogállamban lehet érvényesíteni, ahol a törvény szent, s azt semmiféle egyéni akarat, körülmény nem írhatja felül.

zzz