Újabb kivándorlási hullám indult el Ukrajnából

2013. március 15., 09:00 , 635. szám

Újabb kivándorlási hullám indult el Ukrajnából, de a kilencvenes évekkel ellentétben most főként fiatalok hagyják el hazájukat, hogy külföldön szerezzenek diplomát, és utána nem térnek haza – írta a Fokusz című ukrán hetilap legfrissebb számában.

A nemzetközi migrációs szervezet adatai szerint jelenleg legalább hatmillió ukrán dolgozik külföldön. A legnagyobb részük 18 és 35 év közötti, fő úti céljuk a nyugat-európai országok, valamint az Egyesült Államok és Kanada.

Az elmúlt néhány évben kivándoroltak többsége már nem szakképesítést nem igénylő munkát végez nyugaton, mint a kilencvenes években emigráltak többsége.

A mostaniak tanulni – diplomát, másoddiplomát, esetleg magasabb tudományos fokozatot szerezni – mennek külföldre, a képesítés megszerzése után jellemzően ott telepednek le, és magas kvalifikációt igénylő, jól fizetett munkahelyeken helyezkednek el. Sok fiatal eleve azzal a céllal iratkozik be nyugati egyetemre, hogy utána az országban maradjon, és később ott találjon munkát.

A kivándorlók egy másik jelentős létszámú csoportja azért költözik külföldre, hogy saját üzletet indítson be. A kedvelt célországokban ugyanis az ukrajnainál átláthatóbb szabályozások mellett, kiszámíthatóbb és biztonságosabb módon vihetnek saját vállalkozást.

A lap azt írta, az alacsony ukrajnai fizetések, a szociális intézmények gyenge színvonala és a rendkívül rossznak tartott egészségügyi ellátás a fő indokai annak, hogy a tanult, munkaképes fiatalok jelentős része külföldön képzeli el jövőjét.

A HeadHunter munkaközvetítő cég felmérése szerint az ukrán diplomások több mint 90 százaléka „potenciális kivándorló”. Kozmopolitának tartják magukat, nem akarnak Ukrajnában nyomorogva élni, és kivárni a jobb idők eljövetelét, hanem utazgatni, világot látni szeretnének, és nem éreznek honvágyat, nosztalgiát hazájuk iránt.

(MTI/hk)