A gazdák találkozója a miniszterrel

Gazdasági fórum a Rákóczi-főiskolán

2013. március 22., 02:00 , 636. szám

Nagy érdeklődéssel várták a kárpátaljai magyar gazdák és vállalkozók azt a gazdasági fórumot, melynek Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter volt a vendége múlt pénteken Beregszászban.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) által a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Győr termében szervezett találkozón a vendégek között köszönthette többek között Bacskai József ungvári és Tóth István beregszászi magyar főkonzulokat, továbbá Ljubka Katalint, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának osztályvezetőjét.

Fazekas Sándor bevezetőjében mindenekelőtt elismeréssel szólt azokról, akik a nehézségek ellenére kitartanak magyarságukban a határon túl. A vidékfejlesztési miniszter ezenkívül tájékoztatta a gazdákat arról, hogy a Rákóczi-főiskola és a Szent István Egyetem együttműködésének köszönhetően hamarosan hiányszakokon indulhat képzés Kárpátalján. „Bízom benne, hogy sok fiatal ittmaradását és boldogulását teszi ez lehetővé, s persze azt, hogy a gazdálkodás eredményesebb legyen” – fűzte hozzá.

A tárcavezető elégedetten szólt arról, hogy az utóbbi időben létrejövő kapcsolatok segíthetik egy egységes Kárpát-medencei gazdasági tér, a magyarság gazdasági terének kialakulását. Mint jelezte, a magyar vidékfejlesztési minisztérium, a magyar állam például Kárpát-medencei együttműködési szerződést kötött a határon túli gazdaszervezetekkel, ami lehetővé teszi, hogy a szervezetek közötti információáramlás minél hatékonyabb legyen. Ezenkívül kiadványokkal, szakfolyóiratokkal igyekeznek segíteni a gazdálkodást, mondta el Fazekas Sándor, aki szerint nagyon fontos, hogy személyes kapcsolatok alakulhatnak ki a résztvevők között, amelyekre gazdasági szálak is ráépíthetők.

A vidékfejlesztési miniszter beszélt arról is, hogy támogatják a „Pro agricultura Carpathica” Jótékonysági Alapítványt, s jó néhány ösztöndíjra, szakképzésre, tanulmányi utakra vonatkozó közös programban gondolkodnak.

Őr Hidi László, a „Pro agri­cul­tura Carpathica” elnöke felszólalásában hangsúlyozta: az alapítvány legfontosabb célja a kárpátaljai magyar gazdatársadalom szervezése, illetve a gazdák javát szolgáló programok indítása és működtetése. A szónok mindenekelőtt azt a szociális jellegű programot emelte ki, amelynek keretében jó néhány gyermekeit magyar iskolában oktató család kapott máris visszatérítendő támogatást gazdasága beindításához.

Őr Hidi László jelezte: Kárpátalján is kiöregedőben van a magyar gazdatársadalom. Ezért a fiatal gazdákat támogató programot dolgoztak ki, amelyet mindjárt át is nyújtott a miniszternek. A program lehetővé tenné az érintetteknek, hogy beindítsák saját gazdaságukat. Programot dolgoztak ki annak érdekében is, hogy Kárpátalja magyarlakta régióinak földjei továbbra is a helyben lakó magyarok kezében maradhassanak – mondta el a „Pro agricultura Carpathica” Jótékonysági Alapítvány elnöke.

Virág László, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének (KMVSZ) elnöke arról beszélt, hogy a 16 éves múltra visszatekintő szervezet most úgy érzi, lehetőségek nyíltak meg előtte, ezért programokat dolgoztak ki a kárpátaljai gazdasági élet élénkítésére. A KMVSZ elnöke a megoldásra váró problémák között az első helyen említette a földkérdést, sürgette a gazdatársadalom felkészítését arra, hogy előbb-utóbb Ukrajnában is engedélyezni fogják majd a termőföld szabad adásvételét.

A rendezvény további részében a találkozón részt vevő gazdák és vállalkozók tehették fel kérdéseiket, adhatták elő javaslataikat. Zárszavában Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter köszönetet mondva a meghívásért és a tartalmas eszmecseréért ígéretet tett arra, hogy megvizsgálják, miként támogathatnák a fórumon elhangzott javaslatokat és az ismertetett programokat.

pszv