Mások tulajdonát ne kívánd!

2013. március 22., 02:00 , 636. szám

Ismét perben áll jogos tulajdonáért a beregszászi római katolikus egyházközség. A templom körüli, még a szovjet időkben elvett ingatlanokat a kétezres évek elején visszakapta a plébánia, ám az épületekben kialakított kommunális lakások bérlői azóta sem nyugodtak bele ebbe. A Rákóczi tér 6/3-as lakásának évek óta húzódó ügyét múlt szerdán kezdte tárgyalni a lembergi fellebviteli adminisztratív bíróság.

A szóban forgó, üresen álló lakást 2010-ben vehette át az egyház, azt követően, hogy az ingatlan tulajdonjogát Beregszász városa átadta a számára. A tulajdonra azonban más is igényt tart. A felperes szerint édesanyja korábban az épületben lakott, így jogában állt volna privatizálni a lakást, bár ezt végül is nem tette meg – tudjuk meg Tarpai Józseftől, a beregszászi római katolikus egyházközség kurátorától.

A beregszászi egyházi tulajdonért számos per folyt az elmúlt években. A legismertebbhez jogi hézag szolgáltatott alapot. Az egyházi ingatlanok visszaadásáról rendelkező 2002. évi elnöki rendelet kimondta: a megyei állami adminisztráció mellett működő speciális bizottság hivatott eldönteni, hogy mi szolgáltatható vissza az egyházi tulajdonból, s mi nem. A beregszászi egyházközség tekintettel erre még évekkel ezelőtt írásban kérte a szóban forgó bizottságtól a szovjetek által elvett ingatlanok visszaszolgáltatását. Levelükre az a válasz érkezett, hogy a bizottság nem adhatja vissza az ingatlanokat, ezt csupán az teheti meg, aki abban a pillanatban birtokolja – magyarázza a kurátor. A kommunális lakások tulajdonosa, Beregszász önkormányzata ezután át is adta a visszakövetelt ingatlanokat, csakhogy az egyház perlői később éppen arra hivatkoztak, hogy az elnöki rendelet értelmében nem az önkormányzatnak kellett volna visszaadnia az ingatlanokat, hanem az említett megyei bizottságnak.

E joghézag miatt már 2009-ben jogerős bírósági végzés rendelte el, hogy a szabálytalanul átadott Rákóczi téri ingatlanoknak ismét városi tulajdonba kell kerülniük. Akkor a hívők igazuk tudatában és jogaik védelmében kénytelenek voltak az utcára vonulni. „Tizedik parancsolat: Mások tulajdonát ne kívánd!” – hirdette a békés demonstráció résztvevői által a vitatott jogállású épületre kifüggesztett transzparens.

Az egyház most a lembergi fellebbviteli adminisztratív bíróság előtt készül megvédeni jogait. Az első tárgyalási napon képviselői benyújtották dokumentumaikat, melyekkel bizonyítani igyekeznek, hogy a Rákóczi tér 6/3. szám alatti ingatlanhoz nem ajándékként jutott, vagy kompenzációként valamely más épületért, hanem saját egykori tulajdonát kapta vissza az egyházközség – mutat rá Tarpai József, akitől azt is megtudtuk, hogy a tárgyalás április végén folytatódik majd Lembergben.

A kurátor optimista a per kimenetelét illetően. Mint emlékeztet, a felperes 2005–2006-ban egyszer már beperelte a várost ez ügyben, akkor azonban elveszítette a pert, mivel a bíróság kimondta, hogy korábban privatizált már egy másik ingatlant, ráadásul nem is lakott a vitatott tulajdonjogú lakásban, így privatizálni sem áll jogában azt.

Sokan az egyházközség ellen irányuló lépéseket látnak a szűnni nem akaró pereskedésben, amely megakadályozza, hogy használni tudják jogos tulajdonukat. Időközben az egyházi ingatlanokban négy lakást privatizáltak az ott-lakók – tudtuk meg. Ezáltal azok valószínűleg örökre elvesztek az egyház számára.

– Jelenleg az a sajnálatos helyzet, hogy a pereskedés miatt gyakorlatilag be sem tudunk jutni a saját épületeinkbe – mondja a kurátor. – Azok a szomszédok pedig, akik vagy privatizálták a lakásaikat, vagy bérlőkként laknak még ott, sajnos ellenszenvvel viseltetnek egyházközségünk iránt, mondhatni összefogtak ellenünk. Ez az állandósult jogi rendezetlenség akadályozza annak a tervünknek a megvalósítását, hogy az egyházi intézményeket a templom köré összpontosítsuk, rendezzük végre azt a területet, amely meggyőződésünk szerint a város egyik lelki-szellemi központja lehetne – mondta el Tarpai József.

szcs