Megalakult a partiumi autonómiatanács kezdeményező bizottsága

2013. március 22., 02:00 , 636. szám

Zilahon tartotta alakuló ülését múlt szerdán a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) kezdeményező bizottsága.

A kezdeményező bizottság a partiumi autonómia ügyét képviselni hivatott PAT április végére várható alakuló üléséig a tanács működését előkészítő terveket dolgozza ki.

A 11 tagú bizottságot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar, Szatmár és Szilágy megyei küldöttei, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) három megyei szervezetének elnökei, valamint az EMNT és az EMNP partiumi régióelnöke alkotja. A testület elnökévé Szilágyi Ferencet, az EMNT oktatási alelnökét választották, aki a Partium közigazgatási földrajzából írta a Debreceni Egyetemen megvédett doktori dolgozatát.

A kezdeményezők az autonómiatanácsot az EMNT egyik szakbizottságaként szeretnék működtetni. A tanács a tervek szerint „a partiumi önrendelkezésért tenni akaró magyar szervezetek, történelmi egyházak, felsőoktatási intézmények, a keresztény és a nemzeti értékeket nyíltan felvállaló civil kezdeményezések képviselőiből állna” – rögzítették az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A kezdeményező bizottság tagjai hangsúlyozták: a partiumi önrendelkezés ügyének a román közvéleményt is meg kell nyerni, ezért fontos a kétnyelvű szóróanyagok terjesztése, illetve román szervezetek megszólítása.

(MTI/Kárpátalja)