Nagy veszteség érte a kárpátaljai magyar pedagógustársadalmat

2013. március 22., 02:00 , 636. szám

79 éves korában elhunyt Borbély Ibolya matemetikatanár, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökségi tagja.

Borbély Ibolya közismert személyisége volt a kárpátaljai magyar közösségnek.

Az Ungvári Állami Egyetem matematika karának elvégzése után 1959-től a Beregszászi 1. Számú Középiskolában, majd a Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskolában, illetve a Beregszászi Magyar Gimnáziumban dolgozott. Nyugdíjas éveiben is csökkentett óraszámban tanított a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban, hozzájárulva ezáltal a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás színvonalának emeléséhez.

Borbély Ibolya az oktatás mellett mindig nagy gondot fektetett a gyerekek hazafias, erkölcsi nevelésére, nagy figyelmet fordított magyarságtudatuk fejlesztésére, mely különös jelentőséggel bír a kisebbségi iskolákban.

A gimnázium honismereti szakkörének vezetőjeként megismertette a diákokkal szülőföldünk természeti és épített örökségét, elmélyítve ezáltal identitástudatukat.

1997-ben megalakította a Rákóczi Szövetség Járási Szervezetének ifjúsági tagozatát, azóta lelkesen ápolta a nagyságos fejedelem és a kuruckor kárpátaljai emlékeit. Kirándulásokat szervezett a szakkör tagjai számára, felkeresték a vidék Rákóczi-emlékhelyeit, az ifjú „Rákóczisokkal”rendszeresen részt vett nemzeti ünnepeinken, egyéb kulturális rendezvényeken.

Borbély Ibolya volt az egyik kezdeményezője a beregszászi honvédsírok rendbetételének. Tanítványaival rendszeresen gondozta közel száz, a II. világháborúban Beregszászban elesett magyar honvéd sírját.

Borbély Ibolya több évtizedes áldozatos munkája példaként áll a kárpátaljai pedagógusok előtt.

Emlékét megőrizzük.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöksége