Bevezetés a néprajztudományba
2013. március 22-én újabb rendezvénynek adott otthont a Nagyszőlősi KMKSZ-iroda, ahol dr. Kész Margit tartotta meg Néprajzi érdekességek Ugocsában c. előadását.
Az est bevezetőjében Barta József, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke bemutatta az előadót, az ugocsai Nevetlenfaluban született, az Ungvári Állami (ma: Nemzeti) Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán magyar filológusi diplomát kapott, majd a Debreceni Egyetemen etnográfiát (néprajzot) tanult s néprajzi doktorátust szerzett dr. Kész Margitot.
Az előadó felszólalása elején felvázolta, mi is a néprajz. Majd rátért az ünnepkörökre, melyekhez egy-egy előkészületi időszak is tartozik. A farsang után következő lelki elcsendesülési periódus a húsvét előkészületi időszaka, a hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig tartó nagyböjt, a katolikusoknál szigorú ételtilalommal, s még egyes ugocsai falvakban is él a negyvenelés régi szokása, amit csak a legegészségesebb emberek bírnak ki, azt, hogy húsvét előtt negyven napig csak naponta egyszer étkezzenek. A pászkaszentelés során szentelni vitt egyes ételek pedig átvitt értelmű vagy éppen szakrális jelentést hordoznak: a hímes tojás az élet kerekségét, a piros alapszínű hímes tojás pirossága Jézus vérét, a torma a keresztre feszített Krisztus keserűségét jelképezi. A nagyszőlősi járási Csepében még ma is él a nagyszombat estétől húsvét vasárnap reggelig tartó, tűzrakás melletti virrasztás szokása, több férfi az egész éjszakát ébren tölti a tűz mellett. A szokás eredete a tűz megtisztító erejébe vetett hitben gyökerezik.
A szellemi néprajzhoz tartozik a folklór. Ugocsában is szinte minden községben találkozhatunk helyi mondákkal, mint Gyulán a Vérvölgy, Akliban pedig a Halom-domb mondájával. Az utóbbi szerint ezen a helyen egykor nagy csata volt a magyarok és a rájuk törő ellenség (különböző változatokban törökök vagy tatárok) között, s az elesettek csontjaiból képződött a domb. A mondák, a népdalok, a népmesék – a szóbeliségből fakadóan – változatokban élnek. Ha két különböző községben egy népdal azonos szöveggel való előadásával találkozunk, akkor nagyon valószínű, hogy népies műdalról van szó. A népmeséket eredetileg elsősorban nem gyermekeknek, hanem kalákában végzett munkák idején felnőtteknek mondták el. A mesék kapcsán – a mondákkal ellentétben – mindenki tisztában volt azzal, hogy kitalált történetek. Bennük a nép vágyai szólalnak meg, s a népi gondolkodásmód, a népi értékrend csendül ki belőlük. A jelenleg ismert rövid bevezető formulák helyett régen gyönyörű szép, hosszú bevezető formulák éltek, melyek felkeltették a hallgatók érdeklődését, s az előadó is hallott ilyen hosszú bevezető formulát ugocsai népköltészeti gyűjtése során. Egyes népmesékben az ősmagyar hitvilág nyomaival is találkozunk, az égig érő fa motívumában például felfedezhetjük a világfa elképzelését. Érdekes csoportot alkotnak az ún. legendamesék, melyek vallásos témájúak, például Jézus és Szent Péter egy-egy földi útjáról szólnak. A népköltészet különleges műfaját alkotják a természeti képpel kezdődő archaikus népi imádságok. Értékesek, mert középkori írott forrásaink jórészt megsemmisültek, az Ómagyar Mária-siralom mellett az archaikus nyelvi alakokat megőrzött népi imádságok jelzik, milyen gazdag középkori vallásos költészetünk volt. Ugocsában él például az Ó, hajnal, hajnal kezdetű, gyönyörű természeti kezdőképpel rendelkező ima.
Ugyancsak a néprajzhoz tartoznak a hagyományos népi ételek, mint a nevetlenfalui karamankó és a peterák, a gyulai hasított haluska, a salánki savanyú lé nevű leves, illetve a labdacsőröge. A népviseletek között jellegzetes salánki ruhadarab volt az ún. salánki kalap, melynek a többitől szélesebb volt a karimája és lapos volt a teteje.
Az előadást színesítette a Kész Réka által elénekelt két ugocsai népdal: a Biró Marcsa libája és az Erdő szélén de magos.
Lajos Mihály
