Elégtétel

…Készül a városi kislány. Ötévesen, életében először megy falura a nagyszülőkhöz. Új, fess ruha szükségeltetik. (Anya rózsaszín cérnát fűz a varrógépbe, és átalakít egy elfelejtett régi „göncöt”, igazi tündérviseletté.) Próba, újabb próba. Majd elégedett tetszésnyilvánítás. Kell még azonban a ritkán hordott „kopogós” díszcipő is, no meg az elengedhetetlen nyaklánc és gyűrű is. Csak nem fog a falu kislegényei elé állni mindennapi, óvodai ancugban!

Nagyszombaton történik az érkezés. Nagyapa dohányszagú puszija, nagyi simogatása. És terülj asztalkám. Persze, csak böjtös étkekkel (egy kis nyalánkság azért még belefér). Aztán egy szakajtónyi tojás. Szakadt neccharisnya, hagymahéjlé, sarjú levélkék a mintának. Micsoda? Filctoll és bolti tojásfesték nincs? Sajna. De hoppá! Ez így is érdekes! A tojás barnásvörös héjára rányomja ívét, szegélyét a friss pitypang és pásztortáska levélkéje, a gyertyacsonk csöpögő olvadéka pedig csillogó páncélként simul fölibe.

Húsvét vasárnapja. Harangszó. Orgonahangok. Templomi áhítat. Utána ismeretlen ismerősök. És finom ebéd.

Este. És a félig tárt ablakon szokatlan illatok, szagok türemkednek be. És szokatlan hangok: a közeli kis folyó vize szinte csattog, álmos tyúkok perlekednek a jobb alvóhelyért, a feltámadó szél nyekergeti az ereszt, s valahol, távolabb valakik énekelnek.

Ez az eddig ismeretlen szag- és hangörvény elbóbiskoltatja a leányt is. De, mielőtt belesimulna a tollpehellyel bélelt vánkosok ölelésébe, még egy pillantást vet a szék karfájára simított tündérruhára, a maslis cipellőre, a pártát helyettesítő csillogó hajpántra. Álmában kislegények sereglenek elébe, szép verseket mondanak, bókolnak és mesés kölnivizet permeteznek rá. És csodálják tündérszép ruháját, csillogó topánkáját, hamvasszőke hajfonatát...

Húsvét hétfő. Ő ébred a leghamarabb. Még alig pitymallik. Ő már felöltözve. És felveri a házat. Mert a hajfonat anya keze nélkül nem tekeredik össze. A pompás reggeli sem kell. Lesi az ablakot, nyitogatja a bejárati ajtót. Ki-kiszalad a kiskapuhoz is. Hol vannak? Miért nem jönnek már?

Végre megérkeznek. Öten, majd kisvártatva még hárman. Kisereglik a ház népe. Ő pedig ott áll elől. Látszólag szendén, de bugyborékol benne a türelmetlenség, a várakozás izgalma. S ahogy megálmodta: a kislegények elébe sereglenek, kórusban verseket mondanak, bókolnak neki.. De, jaj! Jön a hidegzuhany! Mesés kölnivíz helyett vedrek kerülnek elő! Hamvasszőke hajfonata, szikrázó hajpántja, csodaszép tündérruhája, ünnepi cipőcskéje pillanatok alatt elázik.

Elpityeredik. Még a hímes tojásokkal teli kosárkát is leejti. Közben azonban csodálkozva és értetlenül nézi: anya, nagyi és keresztanyja tettetett sopánkodással, ám annál vidámabb nevetéssel fogadja az áradó vizet. Sőt, lucskos ruhájukban szaladnak be a házba és ki, tojással és süteménnyel kínálják a „faragatlan” kislegényeket, s csúsztatnak zsebükbe némi pénzmagot.

...Miközben anya a tündérruhát szárítja és vasalja, ő a párnák menedékében szepeg és szipog. Ebéd se kell neki, a sütit is hiába kínálják.

Késő délután a felnőtt férfiak zörgetik meg a kiskaput. A városi kislány kikémlel az ajtórésen. A bácsiknál már a kölnivíz járja. Eszegetnek, iszogatnak. Tréfálkoznak. Hallja, hogy őt hiányolják.

Felújított tündérruhája ott hever takarosan lerakva a szék karfáján. Töpreng kicsit, de aztán már nem vacilál. Tündérkirálynői mozdulatokkal vonul ki. Permetez reá a kölnivíz, beborítja az illatfelhő. Dicsérik szép ruháját, kecses járását, bájosságát.

Kérés, unszolás nélkül telepszik az asztalhoz. Repetát kér a sonkából, kolbászból, mindenből. Két falat között elmosolyodik.

És mosolyog akkor is, amikor, már majdnem csillaghasadáskor, befut a szomszéd, az udvarra kurjantja az asszonyokat, és természetesen őt is, és kezében ott a vízzel teli vödör…

Tárczy Andor