Elítélték az ungvári magyarellenes incidenst

Ülésezett a megyei tanács

2013. március 29., 02:00 , 637. szám

Az ungvári magyarellenes incidens elítélésével kezdte munkáját múlt csütörtökön a Kárpátaljai Megyei Tanács.

Az önkormányzat magyar képviselőinek kezdeményezésére született nyilatkozat, melyet Brenzovics László képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke olvasott fel napirend előtt, elítéli a garázdák tettét és a szélsőségesség bármilyen megnyilvánulását általában. „Azzal a kéréssel fordulunk Varcaba Vaszil Mihajlovicshoz, Ukrajna Belügyminisztériuma Kárpátaljai Megyei Főosztályának vezetőjéhez, vonja személyes ellenőrzése alá ezen ügy kivizsgálásának menetét, derítsék fel és szigorúan büntessék meg a vétkeseket. Komoly dolgokról van szó, többek között megyénk arculatáról is, s azokéról a kárpátaljaiakéról, akik mindig barátságosságukkal és toleranciájukkal tűntek ki. Ezért a reakciónak is megfelelőnek kell lennie ezekre a szégyenletes tényekre” – hangsúlyozza egyebek mellett a dokumentum.

Ugyancsak napirend előtt került sor a március 3-i időközi megyei tanácsi választásokon mandátumot szerzett képviselők beiktatására. A képviselői esküt Olekszandr Antal, Andrij Baloga, Okszana Baloga, Artur Ivasko és Jurij Szadvari képviselők tehették le, miután átvehették szavazókártyáikat.

A szavazókártyáknak az ülés további részében is fontos szerep jutott, amennyiben Ivan Baloga, az önkormányzat elnöke felolvasta a hiányzó képviselők névsorát, s utasította a tanács apparátusát, hogy zárolják a hiányzók szavazókártyáit. Vagyis kicsiben megismétlődött ugyanaz a színjáték, amelynek már hetek, sőt hónapok óta tanúi lehetünk a parlamentben, ahol az ellenzék igyekszik elérni, hogy a hatalompárti képviselők a hiányzó honatyák helyett ne szavazhassanak azok kártyáival. Igaz, Kárpátalján az erőviszonyok eltérnek a kijeviektől. Az ungvári testületben ugyanis elvben az Egységes Centrum (JeC) és az ukrán ellenzéki pártok alkotják a többséget. Ez a többség azonban igencsak megcsappant, amikor tavaly év végén képviselők egy csoportja kivált frakciójából, s éppen a múlt csütörtöki ülésen létrehozták saját képviselői csoportjukat. Ennek következtében az elmúlt időszakban igen szoros szavazási eredmények születtek a fontosabb kérdésekben. Mikor tehát Ivan Baloga intézkedése nyomán heves vita bontakozott ki arról, joga van-e a tanács elnökének blokkolni a hiányzók kártyáit, valójában a tanácsi többség körüli vita folytatódott.

Szintén élénk vitát váltott ki a megyei autóutak állapotának kérdése. Érthető módon elsősorban az ellenzéki pártok zúdították a megyei közútfenntartó vállalat vezetőjére a bírálat kereszttüzét, míg a végrehajtó hatalmat uraló Régiók Pártja lényegesen mérsékeltebben fogalmazott. Végül a képviselők felhívással fordultak a kormányhoz, több pénzt kérve az utak karbantartására.

szcs