RIT-közgyűlés Beregszászban

2013. március 29., 02:00 , 637. szám

Március 22-én került sor Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) ez évi első közgyűlésére. Az ülés kezdetén a résztvevők megemlékeztek a közelmúltban elhunyt tagtársukról, Kolozsvári László festőművészről, illetve a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Társaság azon tagjairól, akik az 1990-es alakulás óta távoztak az élők sorából – Tóth Lajosról, Jankovics Máriáról, Szemán „Öcsi” Ferencről, Veres Péterről, Balázs Istvánról.

Beszámolójában Magyar László, a RIT elnöke mindenekelőtt az elmúlt 2012-es esztendő eseményeit és eredményeit taglalta. Elhangzott, hogy az elmúlt esztendőben is sikerült megvalósítani a RIT hagyományos, rendszeresen sorra kerülő programjait a Bethlen Gábor Alap támogatásával. Ezzel összefüggésben az elnök kitért arra, hogy miután tavaly a Társaság bekerült a nemzeti jelentőségű intézmények sorába, sikerült zökkenőmentesen biztosítani a működés feltételeit. Az elmúlt esztendő eseményei közül Magyar László kiemelte a Hollósy Simon Alkotótábort, illetve a táborban készült alkotásokból a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán rendezett nagysikerű összegző kiállítást. Mint jelezte, ezenkívül tagjaik számos egyéni és csoportos kiállításon vettek részt 2012-ben. Külön örömének adott hangot, hogy a Rákóczi-főiskolával közösen sikerült megrendezni a Jankovics Mária-emlékkiállítást, és sikeres volt a Révész Imre Társaság hagyományos reprezentatív évzáró tárlata is Ungváron, a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. Hozzátette: a Társaság kiemelt tárlatairól sikerült színvonalas katalógusokat is megjelentetni a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, illetve a Bethlen Gábor Alap támogatásával.

Ugyancsak az anyaországi támogatásnak köszönhetően sikerült művészfestéket és festészeti felszereléseket biztosítani a tagság számára, ami azért fontos, mutatott rá Magyar László, hiszen a művészek Kárpátalján továbbra sincsenek különösebben „eleresztve” anyagilag, azaz nem könnyű értékesíteni a műveket, így az alkotáshoz szükséges eszközök, anyagok beszerzése is problémát jelenthet esetenként.

Szó esett a közgyűlésen a RIT idei terveiről is. Elhangzott többek között, hogy a Társaság tagjai nyíregyházi barátaikkal közösen szerveznek alkotótábort Rahón, s alkotótábort tervez a Rákóczi-főiskola is a célból, hogy a festők megörökíthessék az utókor számára a régi Beregszász eltűnőben lévő utcaképét.

Ennek kapcsán Matl Péter szobrász felvetette, jó volna, ha a RIT nyilatkozatban deklarálná építészeti örökségünk megőrzésének fontosságát, s ezáltal is hatni próbálna mindazokra, akik tehetnek róla, hogy ne bontsák le, építsék át felelőtlenül műemléknek minősülő épületeinket. Ugyancsak elhangzott, hogy megkeresés érkezett a Társasághoz egy Técsőn, a Hollósy-napokhoz kapcsolódóan létrehozandó, állandó kiállítási anyaggal rendelkező képtár létrehozása ügyében. Riskó György alelnök javaslatára a RIT úgy határozott, akkor foglalnak állást e kérdésben, ha az elképzelés valamennyi részlete tisztázódik.

hk