Közel a címvédéshez a Kárpáti

Kézilabda

2013. április 5., 02:00 , 638. szám

A legnagyobb bajnoki riválisnak számító Halicsanka Lviv kétszeri legyőzésével az Ungvári Kárpáti nagyon közel került a hőn áhított címvédéshez az ukrán női kézilabda Szuperligában.

A vendégeknek alighanem ez volt az utolsó lehetőségük arra, hogy kétségessé tegyék az ungváriak bajnoki elsőségét. Ám ehhez az ungvári Junyiszty sportcsarnokban rendezett találkozókon mindenképpen kétszer is le kellett volna győzniük Balogékat.

A kárpátaljai együttesben ,,még” első számú hálóőrnek számító Natasa Hajovics sérülten érkezett haza a válogatott edzőtáborából, így Borisz Petrovszkij vezetőedzőnek nem volt más választása, mint Balog mélyvízbe dobása. Az eddig legtöbbször csak csereként szóhoz jutó Judit pedig egyik napon sem volt lámpalázas, remek védéseivel sokat tett a közösbe.

Az első találkozót nagyon simán, 34-22-re nyerte meg a Kárpáti és a szombati visszavágó is sokáig az előző napi forgatókönyvet idézte. A félidőben már 17-11-re vezettek a hazaiak, de ekkor megtorpant a támadójáték és a vérszemet kapó Halicsanka nem sokkal a vége előtt 24-22-re jött fel. A végjáték szerencsére a Kárpátinak sikerült jobban, akik így végül szoros csatában, 26-23-ra gyűrték le az ellenfelet.

A kapuban nagyszerűen teljesítő Balog mellett a vasárnap szülinapos Viktória Cibulenko volt a Kárpáti legjobbja, aki pénteken nyolc, szombaton hat találattal volt csapata legeredményesebb játékosa. Szerencsére az ellenfél csapatában senki sem tudott felnőni a válogatott Sztelmah teljesítményéhez, aki a két találkozón elért 45 Halicsanka- gólból egymaga 19-et vállalt.

A másik két párharcban jóval szorosabb eredmények születtek: a sereghajtó Real Mikolajiv előbb 33-32-re verte a Szpartát, másnap viszont a vendég Krivij Rih-iek nyertek 32-27-re. Az Irpeny–Dnyiprjanka Herszon találkozókon 24-22-es hazai siker után 25-25-ös döntetlen született.

Egy hónappal a bajnokság vége előtt a bajnokságot az Ungvári Kárpáti vezeti 42 ponttal a 37 pontos, de két meccsel többet játszó Halicsanka Lviv előtt. A Dnyiprjanka 26 ponttal a harmadik. A hét végén az ungváriak éppen Herszonba látogatnak.

(tamási)