Elszalasztott örökség

2013. április 12., 03:00 , 639. szám

„Külföldön dolgoztam, amikor idős nagybátyám, akinek egyetlen rokona vagyok, meghalt. Csak hónapokkal később, amikor hazalátogattam, tudtam meg a szomszédoktól, hogy mi történt. Nagybátyám nem volt gazdag ember, mégsem szeretném veszni hagyni az örökségem. Nem késő, tehetek még valamit ezért?”

– Mindenekelőtt arra hívnám fel a figyelmet, hogy örökölni az jogosult, aki az örökséghagyó végrendeletében szerepel. Amennyiben nincs végrendelet, az öröklés a törvény által meghatározott sorrend szerint történik.

Az öröklési jog az örökség megnyílásának pillanatában keletkezik, amit általában az örökséghagyó halálának napjától számítanak, rendkívüli esetekben pedig az illető halottá nyilvánításának pillanatától.

Az első lépés ilyen esetekben az, hogy az örökösnek az örökség megnyílásától számított hat hónapon belül el kell fogadnia az örökségét. Ehhez kérvényt kell írnia abban a közjegyzői hivatalban, mely az örökösödési ügyet intézi. Ilyenkor általában az elhunyt utolsó ismert lakhelye szerint illetékes közjegyzőhöz kell fordulni, az olyan esetekben viszont, amikor a lakhely nem ismert, az örökség helye szerint illetékes közjegyzőt kell megkeresni.

Amennyiben a fentebb jelzett hat hónapos határidő lejártáig az örökös nem nyújt be kérvényt az örökség elfogadásáról, a jogszabály úgy tekinti, hogy az illető nem fogadta el azt, vagyis nem szerezheti meg az örökség tulajdonjogát. Az örökség elfogadásának azért van döntő jelentősége, hiszen ellenkező esetben a jogszabályok értelmében az örökség helye szerint illetékes önkormányzat az örökségelfogadási határidő megnyílása utáni egy év elteltével köteles kérvényezni az örökös nélkül elhunyt hagyatékának átvételét.

Fennáll azonban a lehetőség, hogy az örökös a hat hónap eltelte után a bírósághoz forduljon az örökség ügyében. A bíróságnak ugyanis jogában áll indokolt esetben meghosszabbítani a szóban forgó örökségelfogadási határidőt, elegendő időt biztosítva az örökösnek ahhoz, hogy benyújtsa az erre vonatkozó kérvényt a közjegyzőnek.

Amennyiben az örökös benyújtotta a hagyaték elfogadására vonatkozó kérvényt, legkorábban fél évvel a hagyaték megnyílása után megkaphatja a közjegyzői hivataltól az erről szóló igazolást, amelynek a kiadását egyébként ugyancsak kérvényeznie kell. Ezenkívül ne feledje, hogy amennyiben ingatlan is az örökség részét képezi, az örökösnek kérnie kell a közjegyzőt, hogy adja ki számára az igazolást az ingatlanörökségre való tulajdonjogról, amelynek az alapján köteles bejegyeztetni az örökséghez való jogát az ingatlantulajdon nyilvántartását végző intézményekben.

hk