A HVG cikke a KIM adatairól

Magyar állampolgárság

2013. április 12., 03:00 , 639. szám

A magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közzétette az arra vonatkozó statisztikát, hogy mely országból és hányan kértek magyar állampolgárságot – jelentette a hvg.hu. A cikkben közölt adatok minden korábbi várakozásunkat felülmúlják. Az írás egyben azt is jól mutatja, hogy miként kezd egyfajta hisztéria kialakulni a „számok körül”, miközben egy szó sem esik arról, hogy az adatok mögött emberek húzódnak meg, akiknek sok esetben egyáltalán nem tesz jót ez a fajta túlzott nyilvánosság.

„Bár a Fidesz korábban törvényben tette volna lehetővé a pontos számok eltitkolását, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikai államtitkársága most a kettős állampolgárság honlapján maga tette közzé az egyszerűsített honosítással állampolgárságot kérő határon túli magyarokra vonatkozó statisztikát” – írja a portál.

„Az allampolgarsag.gov.hu oldalon közzétett, szerdán lezárt számsor szerint 2011. január 1. óta 422 870 magyar vagy magyar származású személy kérte a honosítását. Közülük a legtöbben, több mint 283 ezren román, 76 ezren szerb, 50 ezren pedig ukrán állampolgárok. Szlovákiából – valószínűleg az állampolgárság elvesztésével fenyegető helyi törvény miatt – mindössze 1515-en kértek magyar állampolgárságot. Érdekesség, hogy a legtöbb kérelmet nem a külképviseleteken, hanem Magyarországon adták be.

A lista érdekessége, hogy azon szerepel 1183 szovjet, 237 jugoszláv és 9 csehszlovák állampolgár is. Ennek oka a táblázathoz fűzött magyarázat szerint az, hogy ezek az emberek régi, ma már nem létező államok által kiállított okmányokkal igazolták magukat. A statisztika szerint honosítatást kért 102 hontalan (állampolgársággal nem rendelkező) és 13 tisztázatlan állampolgárságú személy is. Az állampolgárságot megkapó személyek számát a KIM csak összesítve adta meg: e szerint szerdáig 341 447-en tették le az állampolgársági esküt” – írja egyebek mellett a hvg.hu.

(ntk)