Parlamenten kívül fogadott el törvényeket a kormányzati többség

Mélyül az ukrán politikai krízis

2013. április 12., 03:00 , 639. szám

A parlament plenáris termének újabb ellenzéki blokádjára hivatkozva a kormányerők múlt csütörtökön egy másik épületben tartották meg a törvényhozás ülését, amelyen többtucat jogszabályt is elfogadtak.

Az ukrán törvényhozás épületének közelében lévő bizottsági épületben tartott ülésen helyi jelentések szerint a kormányzó Régiók Pártjából és az őket támogató Kommunista frakció tagjai közül mintegy 240-en jelentek meg, vagyis elegendően a határozathozatalhoz.

Közben a három ellenzéki erő, az Arszenyij Jacenyuk vezette Batykivscsina, a nacionalista Szvoboda és Vitalij Klicsko Udar frakciójának tagjai a plenáris teremben folytatták kedden kezdett újabb blokádjukat, amelyet azután indítottak, hogy a parlamenti többség elvetette a kijevi főpolgármester-, illetve tanácsválasztás időpontjának kiírását június 2-ra.

Miközben a kormányerők több mint 20 törvényt megszavaztak, Arszenyij Jacenyuk, a Batykivscsina frakcióvezetője jogszabályellenesnek minősítette a parlament épületén kívüli ülést. Felszólította Viktor Janukovics államfőt, hogy fejtse ki a történtekről a véleményét, Viktor Psonka főügyésztől pedig követelte, hogy indítson büntetőeljárást a külön ülés szervezői ellen törvénytelen hatalomátvétel és az alkotmányos rend elleni támadás kísérlete címén.

Az ellenzéki kifogások lényege, hogy a jogszabályok értelmében az ukrán törvényhozás üléseit a parlament épületében köteles megtartani, hacsak a képviselők többsége másként nem dönt, márpedig ilyen döntést a testület nem hozott – legalábbis a parlamentben. Ebből pedig következik szerintük, hogy a törvénytelen ülésen hozott határozatok is törvényteleneknek minősülnek. Ugyancsak sérelmezi az ellenzék, hogy nem történt meg előzetesen a csonka ülésen részt vevő képviselők kötelező regisztrációja, amit pedig szintén előírnak a jogszabályok, s így nem tudható bizonyosan, valójában hányan is voltak jelen a teremben, sőt az ellenzéki honatyákat be sem engedték az ülésre, minél fogva lehetőségük sem volt részt venni a határozattervezetek vitájában, holott a törvények ezt is egyértelműen elrendelik.

„Sehol a világon nincs olyan, hogy a kisebbség diktál a többségnek” – hessegette el a vádakat újságíróknak nyilatkozva Volodimir Makejenko, a házbizottság kormánypárti elnöke. Leszögezte: a parlamenti többségnek az a dolga, hogy törvényeket alkosson.

Miután pénteken délre nyilvánvalóvá vált, hogy a parlament munkája aznap sem folytatódhat, a kormánypártiak után az ellenzéki képviselők is elhagyták a parlamenti üléstermet. A következő plenáris ülésre a tervek szerint április 16-án kerül sor.

Az elmúlt hét krónikájához tartozik, hogy Volodimir Ribak, a parlament házelnöke április 4-én bejelentette: négy képviselő, név szerint Vitalij Nemilosztivij, Roman Sztadnyijcsuk, Igor Szkoszar és Oleg Kanivec kilép a Batykivscsina frakciójából. Arszenyij Jacenyuk frakcióvezető a sajtónak nyilatkozva kijelentette, hogy a szóban forgó képviselők a Bankovaja, azaz az elnöki adminisztráció nyomására döntöttek így, azonban vezetőként magára vállalta a felelősséget a történtekért.

(korrespondent.net/MTI/pravda.com.ua/szcs)