Pásztor Ferenc jótékonysági koncert

2013. április 12., 03:00 , 639. szám

A Pro Cultura Subcar­pathica civil szervezet rendezésében jótékonysági zongorakoncertre került sor április 5-én a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, mely a befolyt adományok révén a beregszászi római katolikus egyházközséget hivatott támogatni.

Pallagi Marianna, a civil szervezet munkatársa a koncert kezdetén elmondta, hogy az esemény A kultúra ezer arca programon belül valósul meg, melynek keretében évente több jótékonysági klasszikus zenei koncert kerül megrendezésre a szervezet jóvoltából.

A koncerten a nagyszőlősi születésű Csuprik Etelka, Ukrajna érdemes művésze, a Lembergi Zeneakadémia docense, több hazai és nemzetközi hangverseny díjazottja lépett fel, akinek előadásában Liszt Ferenc, Frédéric Chopin és Johann Sebastian Bach művei csendültek fel.

Michels Antal, beregszászi római katolikus plébános az est folyamán ismertette a nagyszámú, zenekedvelő közönséggel azokat a terveket, megvalósítandó feladatokat, amelyek a gyülekezet, az egyházközség, s valószínűleg a város életében is változásokat eredményeznek majd. Elmondta, hogy a templom épülete, kertje, s az egyházközség tulajdonában lévő iskola is felújításra szorul. Szeretnék a templomot eredeti, gótikus formájába visszaállítani; létrehozni a „házaspárok útját”; játszóteret építeni; emléktáblát állítani a régi kápolna tiszteletére; a lánykollégiumot a plébániára költöztetni; a Gulagba elhurcolt Pásztor Ferenc újratemetését, templomkertben való örök nyugalomra helyezését kezdeményezni; létrehozni a Pásztor Ferenc Közösségi Házat. A közösségi ház a tervek szerint háromszintes lesz, s a zarándokházon, mely legalább két busznyi személyt tudna fogadni, és a közösségi helyiségeken kívül a plébánia és egy közösségi konyha is helyet kapna benne. Grandiózus tervek, de ahogy Michels Antal atya is mondta: Merni kell nagyokat álmodni!

Espán Margaréta