Befejezte újabb kijevi tárgyalását az IMF küldöttsége

2013. április 19., 02:00 , 640. szám

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége befejezte múlt szerdán Kijevben az Ukrajnának folyósítandó hitellel kapcsolatos újabb tárgyalási fordulóját.

Christopher Jarvis, az IMF ukrajnai küldöttségének vezetője kijelentette, hogy „kedvező előrelépést” értek el az ukrán vezetéssel folytatott mostani tárgyalásokon. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy az IMF elsősorban a költségvetés és a folyó fizetési mérleg hiányának jelentős lefaragását várja el Kijevtől.

A delegáció továbbá szükségesnek ítélte a banki és az energetikai szektor reformját a fenntartható gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés feltételeinek biztosítása érdekében.

Jarvis szavai szerint ezekben a kérdésekben előrehaladást értek el a megbeszéléseken, és a következő hetekben folytatják a párbeszédet az ukrán vezetéssel. Ugyanakkor nem pontosította, mikor várható egy újabb tárgyalási forduló Kijevvel.

A Nemzetközi Valutalap küldöttsége március 27-én tért vissza Kijevbe, hogy folytassa a január 29. és február 12. között megkezdett megbeszéléseket. Ukrajna 15,4 milliárd dolláros hitelt kíván felvenni a Nemzetközi Valutalaptól. Az IMF 2011 márciusában állította le a 2010 júliusában indított, 15,5 milliárd dolláros hitelprogramot, mert az ukrán kormány elutasította több népszerűtlen megszorító intézkedés megtételét, köztük a lakossági gázár emelését.

Szakértők ellentmondó nyilatkozatokat tesznek ugyanakkor arról, szüksége van-e egyáltalán most Ukrajnának hitelre az IMF-től. A kormány részéről is elhangzottak olyan nyilatkozatok, miszerint Ukrajna most boldogulna a valutalap hitele nélkül is. Más elemzők viszont úgy látják, hogy a hitel nélkül Ukrajna képtelen végrehajtani a vezetés által beígért gazdasági reformokat.

Mint ismeretes, Ukrajnának idén mintegy 9 milliárd dollárt kell visszafizetnie hitelezőinek, ebből 6 milliárdot az IMF-nek, egy újabb hitel ezért is jól jönne. Pénzre ugyan a kötvénypiacon is szert lehet tenni, s az ország az elmúlt időszakban többször sikeresen helyezett már ki dollárkötvényt, nem olcsó mulatság azonban így pótolni az olcsó, 3 százalék körüli kamatra folyósított IMF-hitelt, hiszen az ukrán valutakötvények kamata jelenleg 7,5 százalék körül mozog.

(MTI/ntk)