Hoverla: újra él a remény

Labdarúgás

2013. április 19., 02:00 , 640. szám

Zsinórban harmadik veretlen meccsén van túl az Ungvári Hoverla az ukrán Premier Ligában, és az ezeken a találkozókon szerzett 7 bajnoki ponttal Olekszandr Szevidov csapata számára ismét felvillant az esély az ukrán elitligában való maradásra. A néhány fordulóval ezelőtt már legtöbbek által temetett kárpátaljai együttes bennmaradási esélyeit a hét végén még az is növelte, hogy a potenciális ellenfelek kivétel nélkül vereséget szenvedtek.

A Szimferopolban megszerzett idegenbeli győzelem után vasárnap az abszolút sereghajtó Metalurg Zaporizzsja látogatott el az Ung-parti városba. A remélt biztos siker ellenére bő egy órán keresztül szinte semmi érdemlegeset nem lehetett feljegyezni a krónikásnak, az élvonal két újonca meglehetősen unalmas és küzdelmes focival szórakoztatta a találkozóra kilátogató mintegy 3 ezer nézőt. A 64. percben aztán az előző meccsen két gólpasszt is jegyző Makarenko alighanem a forduló gólját szerezte. Labdavezetés közben a kaputól jó harminc méterről szánta el magát lövésre, a labda pedig a dermedt kapus mellett a jobb felső sarokban kötött ki. A három pont sorsa a 79. percben dőlt el végleg, amikor egy bal oldali beadást követően Nyeszterov vétett öngólt.

Az ungvári siker értékét növeli, hogy a bennmaradásért folytatott harcban a riválisoknak számító Kárpáti, Voliny, Vorszkla és Arszenal kivétel nélkül vereséget szenvedtek, így hat fordulóval a bajnoki finis előtt újra megcsillant a remény a 15. hely lecserélésére.

A 24. forduló eredményei: Ungvári Hoverla–Metalurg Zapo­rizzsja 2-0, Voliny Luck–Illicsivec Mariupol 0-2, Csornomorec Odessza–Dnyipro 1-2, Krivbász–Tavrija Szimferopol 2-0, Sahtar Donyeck–Zorja Luhanszk 3-0, Kárpáti Lviv–Dinamo Kijev 0-1, Vorszkla Poltava–Metaliszt Harkiv 1-4, Arszenal Kijev–Metalurg Donyeck 0-2.

Hat fordulóval a bajnokság vége előtt így fest a bajnokság élcsoportja és alsóháza: 1. Sahtar 69., 2. Metaliszt 52., 3. Dinamo Kijev 50., 4. Dnyipro 48., … 11. Arszenal 25., 12. Vorszkla 24., 13. Voliny 24., 14. Kárpáti 23., 15. Hoverla 18., 16. Metalurg Zaporizzsja 5.

A hét végén sorra kerülő 25. játéknapon bravúr kéne a pontszerzéshez, hiszen az ungváriak az Európa Ligá-s helyezésre hajtó Metalurg Donyeck vendégei lesznek.

(tamási)