A Teleki László Alapítvány konferenciája a főiskolán

2013. április 19., 02:00 , 640. szám

Kárpátalja magyar nyelvű oktatásának jelene és jövője címmel rendezett konferenciát szerdán Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a magyarországi Teleki László Alapítvány (TLA). Az anyaországi és kárpátaljai szakmai közönség mellett a beregszászi főiskola könyvtártermében megtartott eseményen megjelent többek között Tóth István, Magyarország beregszászi főkonzulja, Nagy Klára, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága kapcsolattartási főosztályának kárpátaljai referense és Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökségének tagja.

Dr. Diószegi László, a TLA igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy az általa vezetett alapítvány jelenleg a nemzetpolitikai államtitkárság háttérintézményeként segíti a magyar kormányzat munkáját. Tevékenységük egyik ága, hogy rendezvényeket szervezzenek, kiadványokat jelentessenek meg, és programokat bonyolítsanak le a határon túli magyarsággal kapcsolatos legfontosabb kérdésekben. Miután pedig az egyház mellett az oktatás a határon túli magyarság megmaradásának alapja, már több alkalommal rendeztek olyan eseményeket, melyeknek fókuszában az oktatás kérdése állt. Diószegi hangsúlyozta: „Nem mi akarjuk megmondani, mit hogyan kell csinálni, hanem a katalizátor, a híd szerepét szeretnénk betölteni a határon túli intézményrendszer, a határon túli civil szféra és az anyaország döntéshozói között.” A mostani konferencia célja is az, mutatott rá, hogy megpróbáljanak hozzájárulni a kárpátaljai magyar oktatás problémáinak feltárásához és megvitatásához, hogy egyfajta stratégia fogalmazódhasson meg azzal kapcsolatban, milyen irányban haladjon tovább ez a terület.

Tóth István beregszászi magyar főkonzul a megjelenteket köszöntve egyetértett Diószegi Lászlóval abban, hogy Budapestről nem mindig látszanak pontosan az ukrajnai magyar oktatásban zajló folyamatok. Mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy mivel a beregszászi konferencia a szakma legjobbjait gyűjtötte össze Magyarországról és Kárpátaljáról, lehetőség nyílik azoknak a véleményeknek, megoldásoknak a körvonalazására, melyek a továbbiakban a kárpátaljai magyar oktatás javára kamatoztathatók.

A konferencia két általános, elméleti síkon mozgó előadással indult. A kisebbségi oktatás értelmezési lehetőségei címmel Papp Z. Attila, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja Kisebbségkutató Intézetének igazgatója osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Ezt követően Kántor Zoltánnak, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatójának értekezését hallgathatták meg a jelenlévők Intézményesülés és a reprodukció: oktatás és nemzetpolitika címmel.

A konferencia második részében három, a kárpátaljai gyakorlatot érintő előadás hangzott el Marosi István görög katolikus lelkész, Tóth László református lelkész, valamint a római katolikus egyház képviseletében felszólaló Fehér Ferenc részéről, melyek a kárpátaljai egyházi fenntartású oktatási intézményeket mutatták be.

A továbbiakban dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke nyújtott általános helyzetképet a kárpátaljai oktatási viszonyokról. A kárpátaljai magyar nyelvű oktatás helyzete Ukrajna politikai, gazdasági változásainak tükrében című előadása mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az eddigi oktatáspolitikai intézkedések, illetve a nyelvtörvény miként hatottak az itteni magyar oktatás helyzetére, illetve milyen hatással lehetnek rá a jövőben.

Végezetül dr. Brenzovics László, a „Genius” Jótékonysági Alapítvány elnöke Fókuszban a tehetség. A „Genius” Jótékonysági Alapítvány programjai címmel tartott előadást rámutatva, hogy az elmúlt két évben a Genius jelentős sikereket ért el. „Miután a magyar oktatás az egyik legfontosabb tényező a kárpátaljai magyarság megmaradása szempontjából, megőrzéséhez ebben az egyre nehezedő helyzetben új stratégiák kidolgozására van szükség. A mai tanácskozás az egyik első lépés ebben az irányban” – mondta el lapunknak a szakember.

A konferencia zárónyilatkozat elfogadásával ért véget a délutáni órákban, lapzártánk után. A tervek szerint a rendezvényen elhangzott előadásokat kötetbe gyűjtve jelentetik meg a rendezők, s a zárónyilatkozattal egyetemben megküldik a döntéshozóknak, illetve a szakmai köröknek.

szcs