Újabb kísérlet a vágsellyei magyar iskola kiköltöztetésére

2013. április 19., 02:00 , 640. szám

Küzdelem indult egy magyar iskola patinás épületéért Felvidéken. Vágsellye szlovák összetételű önkormányzata ki akarja költöztetni a magyar Pázmány Péter Alapiskolát mostani belvárosi épületéből a település szélére.

A városi képviselőtestület tagjai racionalizációs okokra, takarékosságra hivatkoznak, meg arra, hogy jót akarnak a magyar iskolásoknak. A diákok azonban nem akarják elhagyni patinás épületüket, és nem akarnak a több kilométer távolságra, a környező falvakból beutazó magyar gyerekek számára gyakorlatilag megközelíthetetlen iskolaépületbe költözni. Ez az ingatlan azután szabadulna fel, hogy két szlovák iskolát összevonnak a csökkenő gyereklétszám miatt.

Dohányos Katalin, a Pázmány Péter Alapiskola igazgatója elmondta, intézetük teljes mértékben önellátó és gazdaságosan működik, tehát a gyerekek után kapott fejpénz teljes mértékben elegendő. „Nem is értjük tulajdonképpen, hogy már másodjára, harmadjára kerülünk bele ebbe a sakkjátszmába” – fogalmazott az igazgató. Dohányos Katalin szerint, ha a város racionalizációs lépésekről beszél, akkor ezeknek a magyar iskolát „végképp” nem kellene érinteniük. Az intézményvezető azt is hangsúlyozta, hogy a Pázmány Péterről elnevezett intézmény az egyetlen magyar alapiskola Vágsellyén.

„Azzal etetnek, hogy nekünk akarnak jobb körülményeket biztosítani azzal, hogy kiköltöztetnek minket egy másik iskolába. Az elmúlt ötven-hatvan-hetven évben senkit nem izgatott az a kérdés, hogy esetlegesen a magyar iskolának nincsen tornaterme, hogy akkor, amikor még kétszáz gyerekkel több volt a magyar iskola létszáma, több helyen kellett megoldanunk a tanítást. Akkor senkit nem érdekelt ez, most hirtelen, hogy összevonásra kerülne esetlegesen két szlovák iskola, és az egyik megürült épületet kell mindenáron megmenteni, hirtelen eszükbe jutott, hogy a magyar gyerekeknek akarnak jót” – fogalmazott Dohányos Katalin.

Varsányi Zsuzsanna szülő, aki maga is ebben az iskolában tanult, elmondta, a tanulók negyven százaléka bejáró, és ha az oktatóhelyet kitennék Vágvecse településrészre, a város szélére, akkor a vidékiek nem hordanák be tovább a gyereküket. Másrészt a szóban forgó csereépület a gyerekét jelenleg odajárató egyik szlovák szülő elmondása szerint nagyon rossz állapotban van – tette hozzá Varsányi Zsuzsanna.

Már csak ezért sem akar költözni a magyar intézmény. A szülők és az iskolabarátok petíciót indítottak az iskolaépület megtartása érdekében. Az elmúlt két évtizedben már háromszor is megpróbálkoztak a magyar iskola költöztetésével – emlékeztetett Varsányi Zsuzsanna. A szülő hangsúlyozta, a hatóságok a családok szembeszegülésére hagytak fel kísérleteikkel, ezért most ugyanúgy ellen kell állni a költöztetésnek.

Arról egyelőre nincs semmilyen hír vagy információ, hogy Vágsellye önkormányzata mit kezdene a Pázmány Péter Alapiskola jelenlegi patinás épületével.

(hirado.hu/Kossuth Rádió, Határok nélkül/Kárpátalja)