Kerekebbet, formásabbat, nagyobbat

Bár a szépségről alkotott ideálok az idők folyamán folyamatosan változtak, az emberek minden korban igyekeztek megfelelni annak, s lehetőségeikhez mérten mindent megtettek, hogy a lehető legszebb színben, formában tüntessék fel magukat. Aki nem felelt meg az épp aktuális ideálnak, vagy minden ideálban csúnyának titulált hibával (pl. bibircsókkal) rendelkezett, az bizony sok-sok évvel ezelőtt sem volt rest drasztikus módszert alkalmazni hibája eltüntetésére. Jött a smink, a fűző, na meg a szike.

A plasztikai sebészet és a különböző szépészeti beavatkozások megszületésének hátterében is a szépség, tökéletesség iránti vágy állt. Ez a manapság oly nagy népszerűségnek örvendő csodamódszer azonban kezdetben inkább a társadalmi elfogadottságot, korrekciót, a sérült bőr helyreállítását szolgálta.

A plasztikai sebészet történetének kezdete több mint 4000 évre nyúlik vissza, Egyiptomba. A beavatkozásokat általában a társadalom felsőbb rétegeinek tagjain, legfőképp a fáraókon hajtották végre. Olyanokon, akiknek igen fontos volt az állandó jó megjelenés. Korabeli írások arról számolnak be, hogy később már orrtörést és állkapocsízületet helyreállító plasztikai műtétekre is sor került. Persze, ezek a mostani körülményekhez, orvosi eszközökhöz, módszerekhez mérten elég kezdetlegesek voltak, s az altatás hiánya, a fájdalom és a vallási előírások miatt kizárólag a felszíni sérülésekre korlátozódtak.

A történet következő, s talán legfontosabb állomása India. A plasztikai beavatkozásokról szóló első feljegyzések is innen származnak. Egy bizonyos Sushruta nevű hindu sebész Kr.e. 600 körül például elsőként ismerteti az orrplasztika menetét: kimetszett egy bőrdarabot az arc egy részéből (általában a homlokról), melyet az orrhoz legközelebb eső szélen nem vágott át. A keletkezett bőrlebenyt megcsavarta, bőrös oldalával felfelé a sérült orra vagy annak helyére helyezte, majd felvarrta. Itt azonban nem egyszerű szépészeti beavatkozásról volt szó. Akkoriban ugyanis gyakorta megesett, hogy valakit bűncselekmény elkövetéséért orra levágására ítéltek, vagy a harctéren sérült meg füle, orra.

Az ókori Rómában különösen nagy fontosságot tulajdonítottak a hibátlan testnek, s újfajta beavatkozások jelentek meg. A kövér férfiakon például mellrekonstrukciót hajtottak végre, mivel a hájas mellett szégyenletesnek tartották. A háton lévő sebhelyeket, hegeket is igyekeztek eltávolítani, mivel azok arra utaltak, hogy az illetőt vagy rabszolgamód megkorbácsolták, vagy hátat fordított a harcban. Gladiátorokat is gyakran „szépítettek.”

Az eljárásokban jó ideig nem történt jelentősebb változás. A XV. században viszont jócskán finomodtak a varratszedési technikák, s a vágások is minimalizálódtak. Egy évszázad múlva már a karról vett bőrből „készítették” az új orrokat.

A reneszánsz korban már állati donoroktól vett szövetet is alkalmaztak a helyreállításra. S mikor az összezsugorodott és leesett, azt azzal magyarázták, hogy a „disznó-orr” megérezte tulajdonosa, vagyis a disznó halálát.

Gyakori volt a párbaj, utcai verekedés vagy a szifilisz általi orrvesztés, így a rekonstruktív beavatkozások iránti igény egyre nőtt.

A plasztikai beavatkozások még szélesebb körű alkalmazásának szomorú előzményei voltak. Az ipari forradalom, a közlekedés, a hadiipar fejlődése következtében egyre nőtt és egyre súlyosbodott a sérülések száma. Ezt pedig csak tetézték a világháborúk. Így születettek meg a rekonstrukciós műtétek. Míg azelőtt némely sérülést csak amputációval lehetett orvosolni, később az altatás és a fertőzés-gátló technikák fejlődésével már nagyobb és biztonságosabb lehetőség nyílt a beavatkozásokra. S mivel ezek a helyreállítás mellett nyilván esztétikai haszonnal is jártak, lassan megjelentek a csupán esztétikai célú műtétek.

Ma a plasztikai műtéteknek már két önálló csoportját különböztetjük meg: a rekonstrukciós (helyreállító) műtéteket (baleset vagy égés következtében kialakult sérülés helyreállítása) és az esztétikai plasztikai sebészetet.

A plasztikai sebészet ma már jól ismert fogalom.

A különböző beavatkozások közül a nők körében legelterjedtebb a mellplasztika. Ezen műtétek körébe a mellfelvarrás, a mell nagyobbítása és kisebbítése tartozik bele. A mellfelvarrás a megereszkedett, ellaposodott emlők korrekcióját jelenti. Leginkább olyan nők döntenek mellette, akiknek a szoptatás miatt változott meg mellük alakja. A mellnagyobbítás oka leggyakrabban a kicsi vagy aszimetrikus mell. Ma már rutinműtétnek számít: a páciens konzultál orvosával, megtervezik a leendő mell domborulatainak vonalait, határait, majd beültetik az igényeknek megfelelő méretű és formájú implantátumot. Nem bonyolult folyamat, viszont a kis vagy deformált melleik miatt szégyenkezőknek vagy az egyszerűen nagyobbat akarók számára megoldást jelent. Persze a már jó ideje vitatott méret-kérdés miatt sokkal gyakoribbak a nagyobb méret miatti beavatkozások, mint azok, amiket a mell formájával indokolnak. Sokan pedig átesnek a ló túloldalára: az, hogy valakinek aránytalanul nagy implantátumot ültetnek be, hogy nagy és ezáltal szép mellei legyenek, közel sincs olyan szörnyű és furcsa, mint az, hogy ma már ajándékozni is lehet a mellplasztikát – férjtől feleségnek, szülőtől lánygyermeknek.

Szintén népszerű napjainkban a szájplasztika. Ezt az ajkak teltebbé tétele, kontúrjának vagy épp aszimteriájának javítása céljából végzik. A különböző szájplasztikai technikák közül az injekciós módszer a legnépszerűbb és legegyszerűbb, mivel akár 30 perc is elegendő rá. A tűszúrások száma is minimális, mivel sok esetben a töltőanyag magában foglalja az érzéstelenítőt is. Rövid eredménnyel jár azonban, mivel a töltőanyag idővel felszívódik a szervezetben. Aki tartósan telt és formás ajkakat szeretne, annak marad a műtét.

Nem kell feltétlenül lehorgasztott fejjel élnie annak, aki az orrával elégedetlen. A púpos orrhátra, a csúcsos, görbe, ferde orra is van megoldás.

Bár nem is gondolnánk, de a legtöbb esetben közel sem ezek a legnépszerűbb beavatkozások. A leggyakoribb szépészeti beavatkozás ugyanis a zsírleszívás. Az 1-1,5 órás műtét kezdetén kisebb bemetszést ejtenek a bőrön, majd ún. szívócsöveket vezetnek be a bőr alatti zsírszövetbe, s oda-vissza mozgással fellazítják, „feltörik”, majd műtéti vákuum segítségével eltávolítják a zsírt.

Bár a mai orvostudománynak köszönhetően e beavatkozások általában nem vonnak maguk után komplikációkat, fontos megjegyezni, hogy minden sebészeti beavatkozás kockázattal jár.

Szúrások, vágások, fájdalom, esetleges problémák, mellékhatások – ezekkel kell szembenéznie mindenkinek, aki úgy dönt, aláveti magát valamelyik beavatkozásnak. S akkor valamiről nem is esett szó: mi van, ha nem is olyan lesz, mint ahogy azt szebb mellekről, formásabb fenékről, teltebb ajakról álmodozva elképzelte valaki? Mert ahogy oly sok egyéb dolog, úgy a plasztikai beavatkozások mögött is a tetszeni akarás vágya áll, legyen szó önmagunkról vagy egy másik személyről.

A plasztikai sebészet, a valószínűleg legjövedelmezőbb orvosi ágazat igen megosztja az embereket. Ellenzőinek többsége úgy gondolja, az ember úgy tökéletes, ahogy Isten megteremtette, s pusztán külsőségek, a megfelelni akarás hatására kés alá feküdni butaság. A pártolók ezzel szemben azt mondják, testük az ő tulajdonuk, azt csinálnak vele, amit akarnak. S ha saját maguk vagy esetleg párjuk tetszésére alakíttatni akarnak valamit magukon, az szívük joga. Hogy sajnos-e vagy nem sajnos, mindenki döntse el maga, de Kárpátalján a plasztikai sebészet még gyerekcipőben sem jár. Megyénk területén kizárólag szépészeti jellegű beavatkozásokat nem végeznek. A sebészet e tekintetben csupán a korrekciós műtétekre korlátozódik. Dr. Jurij Janohin, a Beregszászi Járási Kórház sebésze elmondta:

– Kárpátalján plasztikai sebészet nincs. Ez egy speciális, nagyon drága ágazata a sebészetnek. Drága berendezést, eszközöket is igényel, melyek ára sokszorosa annak, amennyibe az átlagos műtőkhöz, műtétekhez szükséges dolgok kerülnek. Ezért inkább a nagyvárosokra jellemző.

Janohin doktor arról is tájékoztatott, hogy néhány évvel ezelőtt Beregszászban ugyan próbálkozott egy orvos arcon végzett szépészeti beavatkozásokkal, azok – valószínűleg a megfelelő eszközök és képzettség hiányában – nem lettek sikeresek, így annyiban is maradt a dolog.

Nos, kedves hölgyek, ha valaki esetleg gondolkodott már azon, hogy ily módon akar szépülni, annak a megye határain kívül kell módot találnia erre. Hogy a mai szépségorientált világunkban megéri-e súlyos ezreket kiadni a jó összképért, mindenki maga dönti el. Senki nem kötelezhető arra, hogy a nagyobb mellek, formásabb idomok miatt kés alá feküdjön, még akkor se, ha ezek „jó ajánlólevelet” jelentenek munkához, párkapcsolathoz. Hogy a szépség belülről vagy a műtőből fakad-e? Megéri meggondolni!

E. M.