Békepark vagy katonai temető?

Megint hazudik a KISzó

2013. május 17., 02:00 , 644. szám

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséghez (UMDSZ) közel álló ungvári Kárpáti Igaz Szó (KISzó) minap terjedelmes cikket közölt Requiem egy megálmodott temetőért címmel a Dercen közelében félkész állapotban sorsára váró emlékparkról. Úgy tűnik, a magyar Honvédelmi Minisztérium nem kér az előző szocialista kormányzat megalomániás projektjéből, az UMDSZ azonban megpróbálja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nyakába varrni a finanszírozás leállítását.

A névtelen cikkíró bevezetésként emlékeztet, hogy az emlékpark ötlete távlati célként a Magyar–Ukrán Kormányközi Hadisírgondozó Egyezmény végrehajtását is felvállaló Magyar Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetének és Múzeumának 2005. évi munkatervében szerepelt. „Az ügy mellé állt a Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fóruma (az UMDSZ tagszervezete – a szerk.), annak egyik aktív tagszervezete, a derceni Bíró Lajos vezette Munkácsi Járási Gazdaszövetség is” – írja a KISzó. Helyszínnek a Dercen melletti „temetődombot” választották, ahol 2008-ban kezdődtek meg a munkálatok. Arról viszont nem szól a szerző, hogy a második világháború magyar katonaáldozatainak méltó nyughelyet biztosítani hivatott központi temetőből hogyan lett időközben a Megbékélés a közös Európáért emlékpark névre keresztelt megalétesítmény a Beregszász–Munkács országútról is jól látható irgalmatlan betonkereszttel.

Az írás ezután egy tekintélyes bakugrást végrehajtva a jelenben folytatódik, amikor az ugyancsak UMDSZ-es Máté Gyula, a Derceni Községi Tanács elnöke levelet kapott a magyar Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályától. „Tisztelt Polgármester Úr! Ezúton értesítem, hogy az ukrajnai magyar központi katonai temető megvalósítása érdekében közelmúltban végrehajtott legutóbbi munkatalálkozók tapasztalatai alapján a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály nevében átfogóan tájékoztattam Hende Csaba Miniszter Urat a nevezett projekt körülményeiről. A kialakult helyzet széleskörű és alapos mérlegelését követően Miniszter Úr személyesen döntött a derceni beruházás leállításáról. Egyben elrendelte a magyar központi katonai temető új helyszínének kiválasztását Kárpátalján. Polgármester Úr együttműködését és az ügy érdekében kifejtett munkáját nagyra értékelve kívánok Önnek további sikereket, és kiváló egészséget! Budapest, 2013. március 29-én. Tisztelettel: Dr. Töll László alezredes, főosztályvezető”.

A továbbiakban a KISzó hosszasan idézi Máté Gyulát, aki arról beszél, hogy értetlenül állnak a történtek előtt. Megindító olvasni, hogy a nyilatkozó mennyire szívén viseli a magyar állam pénzének sorsát, mondván, ha a magyar állam máshol újrakezdi az építkezést, az jelentős többletköltséggel jár majd. Érdekes ugyanakkor, hogy a polgármester azt állítja, nem tudja, mennyit költött eddig a magyar állam a létesítményre.

A KISzó ezek után négy kérdést intézett levélben a fentebb említett Töll László alezredeshez, amelyre a következő választ kapták a magyar Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet Sajtóosztályától:

– Milyen indok áll(hat) a döntés mögött?

– A Dercenben létesített objektum engedélyei egy nemzetközi „Békeparkra” vonatkoznak, a minisztérium célkitűzése egy tisztán önálló – adott esetben bővíthető – magyar központi katonai temető megvalósítása. Ezeknek a feltételeknek a derceni objektum nem felel meg. A magyar fél az elmúlt héten tárgyalásokat folytatott az ukrán Állami Tárcaközi Bizottság vezetésével, akik egyértelműen kifejezésre juttatták, hogy egy Dercenben létesítendő magyar katonai temetőt nem engedélyeznek. Ugyanakkor azt is kifejtették, hogy Kárpátalján más magyarlakta település mellett létrehozott magyar katonai gyűjtőtemető építését minden szempontból támogatni fogják.

– Mi lesz a már elkészült objektumrészekkel?

– A már megépült objektum az önkormányzat tulajdonát képezi. Az építési engedélyeknek megfelelően, a Derceni Községi Tanácsnak lehetősége van a „békepark” kivitelezésének befejezésére.

– Eddig mennyibe került a beruházás?

– 2007-től 2009 őszéig mintegy tízmillió forint lett befektetve a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum keretéből. További összeg nem lett állami költségvetésből folyósítva. A beruházás egy másik része alapítványi támogatásokból lett finanszírozva.

– Van-e már kijelölt helye az új temetőnek?

– Az új temető helyének kijelölése most van folyamatban, a hadisírgondozásért felelős kijevi Állami Tárcaközi Bizottsággal egyeztetve.”

A minisztériumi levél minden kérdésre félreérthetetlen választ ad, de talán mondanunk sem kell, hogy a KISzó nem hagyta ennyiben a dolgot, következett az „eszmei mondanivaló”, ami végett gyaníthatóan a cikk íródott. Az ungvári lap ugyanis „úgy tudja”, politikai érdekek húzódnak meg a park építésének leállítása mögött. „Az objektumot a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezérkara szerette volna a saját felügyelete alá vonni. Erről Kovács Miklós elnök és Brenzovics László alelnök Hende Csaba honvédelmi miniszterrel is tárgyalt – írja a KISzó, végezetül pedig hozzáteszi: – „Ezek után már nem csodálkoznánk, ha egy olyan községre esne a választás, ahol KMKSZ-es polgármester áll a település élén.”

A KMKSZ elnöke értetlenül áll a lap semmivel alá nem támasztott vádjai előtt. Kovács Miklós a Kárpátaljának elmondta: „A KMKSZ vezetői utoljára 2012. október 6-án találkoztak Hende Csaba honvédelmi miniszterrel, aki szövetségünk nemzeti ünnepünk alkalmából rendezett megemlékezésének szónoka volt. A szóban forgó téma közöttünk sem akkor, sem azelőtt nem került szóba.”

Úgy tűnik tehát, csupán arról van szó, az UMDSZ képtelen megemészteni, hogy a jelenlegi nemzeti kormányzat nem tart igényt az előző szocialista vezetés által vizionált méregdrága és magyar katonai temetőből nemzetközivé lett Békeparkra. Egyébként a cikk végén a KISzó csak „kiböki”, hogy „a kivitelezésben aktív szerepet játszók (? – a szerk.) állítják, különböző forrásokból eddig mintegy 200 ezer dollárt költöttek az objektumra”, ami igen tekintélyes összeg, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egy befejezetlen létesítményről van szó.

zzz