„Ez a kitüntetés a munkatársaimnak is szól”

2013. május 24., 02:00, 645. szám

A szovjethatalom 1949-ben – a kárpátaljai református egyházi ébredési mozgalomban való részvételéért – kényszermunkatáborban letöltendő büntetésre ítélt egy akkor 24 éves fiatalembert, Gulácsy Lajost, aki akkor csak remélhette, hogy eljön az idő, amikor lazulni kezdenek a kommunista diktatúra béklyói, majd összeomlik az ember- és istenellenes totalitárius rendszer. Az viszont meg sem fordulhatott a fejében, hogy 64 évvel a Gulagra való elhurcolása után díszpolgárává avatja Munkács városa. A megtisztelő kitüntetés kapcsán lapunk munkatársa rövid interjút készített az 1979-től lelkipásztorként, 1994-től pedig – négy esztendőn át – püspökként tevékenykedő egyházi személyiséggel, a Kárpátaljai Református Egyházkerület nyugalmazott és tiszteletbeli püspökével.

– Meglepett a kitüntetés, nem is számítottam rá, hiszen csak azt tettem, amit minden embernek tennie kell: szolgálni Istent és embertársait, s az Úrnak köszönöm, hogy erőt, bölcsességet, tehetséget adott vállalt feladataim elvégzéséhez – indítja beszélgetésünket az immár 88 éves, ám szellemi frissességét mindmáig megőrző Gulácsy Lajos. – Azonkívül nem is egyedül tettem, amit tettem, hanem gyülekezeteim, köztük a Munkácsi Református Egyházközség presbitereivel, püspökként pedig egyházkerületünk többi vezetőjével. Ezért úgy érzem, ez a megtiszteltetés nemcsak nekem szól, hanem mindazoknak, akikkel együttmunkálkodtam, illetve együttmunkálkodom. Nagyon jó munkatársaim voltak, s vannak ma is, és szeretném, ha továbbra is együtt gyakorolnánk a jó cselekedeteket. De nemcsak reformátusokkal tudtam, s tudok sikeresen együttműködni, hanem a többi keresztény felekezet képviselőivel is. Én a másik emberben testvért látok, és azt szeretném, ha továbbra is együtt törekednénk jó és szép célok eléréséért, s nemcsak Munkácson, de egész Kárpátalján is.

– Mire tekint vissza szívesen, ha felidézi munkácsi lelkészsége, illetve püspöksége éveit?

– Sikerült kívül-belül felújítanunk a munkácsi református templomot, s a tetőszerkezetét is újra cseréltük. Püspökségem évei alatt felépült öt új templom, nagyon sok szentegyházon pedig elvégeztettük a szükséges javítási munkálatokat. Tovább folytatódott az ifjúsággal való foglalkozás, melynek láthatóak is az eredményei: a fiatalok közelebb kerültek Istenhez, és itt, Kárpátalján nem is tapasztaljuk, hogy kirívó bűnöket követnének el az ifjak. S különösen örülök annak, hogy gyümölcsöző együttműködésünk alakult ki a Voronyezsi Harangöntödével, és jelképértékűnek tartom, hogy onnan, ahol azok az ágyúdörgésektől is hangos, hatalmas és számunkra gyászos harcok folytak a II. világháború idején, harangok érkeztek vidékünk megannyi református templomába, s ma több településünkön voronyezsi harangok hívogatják istentiszteletre a híveket. De jó is lenne, ha az ágyúk helyett világszerte harangokat öntenének, hogy inkább a harangok szóljanak, és ne az ágyúk.

– A tiszteletbeli püspök úr ma is aktív életet folytat. Mit tudna kiemelni jelenlegi tevékenységei közül?

– Részt veszek az Élet-Kérdések c. füzetek szerkesztésében, melyek első kötete a múlt évben jelent meg Beregszászban, s tanulmányokat, bizonyságtételeket tartalmaz az ember életéről, öregségéről, és a jövő reménységéről. A következő kötetünk a boldog házasélet feltételeiről, a harmadik pedig az ifjúság nevelésének a fontosságáról fog szólni.

L. M.