Jár-e beteglap a gyes-en lévő anyukának?

2013. május 24., 02:00 , 645. szám

„A gyermek hároméves koráig igénybe vehető gyermeknevelési szabadságon vagyok, közben részmunkaidőben dolgozom. Kérdésem az volna, hogy ha megbetegszik a gyermekem, aki miatt a gyermeknevelési szabadságot kivettem, kaphatok-e beteglapot az orvostól?”

– Jogi szempontból meglehetősen érdekesen alakult az elmúlt években azoknak az anyáknak a helyzete, akik a gyermekük hároméves koráig járó gyermeknevelési szabadságot választották, ám közben élnek azzal a jogukkal, hogy nem teljes munkaidőben munkát vállaljanak. Egészen 2004-ig az volt a jogalkotó hozzáállása ehhez a kérdéshez, hogy a gyermeknevelési szabadságon lévők nem kaphatnak beteglapot, mivel helyzetüket a másodállást vállalókéhoz hasonlónak tekintették, akiknek viszont nem volt joguk a társadalombiztosításból folyósított juttatásra ideiglenes munkaképtelenségük esetére a második munkahelyük után.

Utóbb azonban módosították a beteglapra vonatkozó rendelkezéseket. Ennek megfelelően jelenleg azok a nők, akik a szóban forgó gyermeknevelési szabadság mellett részmunkaidőben dolgoznak is, mint társadalombiztosítással rendelkező személyek 14 évesnél fiatalabb gyermekük megbetegedése esetén jogosultak a beteglapra.

Azonban, ha az a három évesnél fiatalabb gyermekük betegedett meg, akinek a jogán gyermeknevelési szabadságon vannak, az érintett hatóságok egybehangzó véleménye szerint az anyát nem illeti meg beteglap. Indoklásuk szerint ugyanis az ilyen anya már részesül juttatásban a társadalombiztosítástól e gyermek után.

hk