Kötélhúzás a Régiók Pártja és a JeC között

Patthelyzet a Kárpátaljai Megyei Tanácsban

2013. május 24., 02:00 , 645. szám

Három kérdésben is döntésképtelennek bizonyult a Kárpátaljai Megyei Tanács a tizennegyedik ülésszak legutóbbi plenáris ülésén. A legnagyobb vitát a költségvetés módosításával kapcsolatos határozati javaslat váltotta ki. Mindez azért következhetett be, mert sem a Régiók Pártjának (PR), sem az Egységes Centrumnak (JeC) nincs többsége a 108 tagú tanácsban, másrészt a döntés-előkészítés színvonala is hagy kívánnivalókat maga után. A kialakult helyzettel kapcsolatban Brenzovics Lászlót, a költségvetési bizottság elnökét, a KMKSZ alelnökét kérdeztük.

„A költségvetés módosítása, pontosabban egy negyven millió hrivnyás maradványösszeg elosztása kapcsán alakult ki a legélesebb vita a képviselők között. Az előterjesztés olyan módon készült el, hogy nem vették figyelembe a képviselők többségének véleményét. Ennek megfelelően a javaslat nem kapta meg a kellő támogatást, ami azt jelenti, hogy ezt a negyven millió hrivnyát addig nem lehet elkölteni, amíg a felek között létre nem jön a szükséges kompromisszum.

Én a költségvetési bizottság elnökeként azt kifogásoltam, hogy a megyei tanács nemzetközi kötelezettségeit nem vették a döntés előkészítésénél figyelembe. Sok olyan dolgot finanszírozunk, amit nem a megyei költségvetésből kellene finanszírozni, míg sok olyat meg nem, amit abból kellene.

Az alapszabály módosítása kapcsán sem volt egyetértés, 137 pontban kívánták módosítani, amely javaslatok jelentős része már első ránézésre sem felelt meg a hatályos törvényeknek. Nem meglepő, hogy ebben a kérdésben sem volt megegyezés.

Nem volt kellően átgondolva az ökológiai alapba befolyt pénzek elosztása sem, amelyeket kizárólag természetvédelmi célokra lehet felhasználni. A javaslatban mindössze az állt, hogy a járásoknak mennyi pénzt utalnak át a folyómedrek tisztítására. Az, hogy milyen folyók mely szakaszainak a tisztítására és milyen értékben, nem szerepelt a határozati javaslatban, ami meglehetősen furcsa. Ilyen kidolgozatlan javaslatokat nem szokás beterjeszteni a tanács elé” – mondta el lapunknak Brenzovics László.

Badó Zsolt