Verekedésbe torkollt az ellenzéki tüntetés

Közös elnökjelöltet indít az ellenzék

2013. május 24., 02:00 , 645. szám

A három ukrán parlamenti ellenzéki párt múlt szombati kijevi tüntetésén bejelentette, hogy közös jelöltet fog állítani a soron következő elnökválasztásokon. A helyszínen kitört dulakodásban újságírókat is bántalmaztak, egyiküket kórházba kellett szállítani.

Arszenyij Jacenyuk, a bebörtönzött volt kormányfő, Julija Timosenko mögött álló Batykivscsina párt frakcióvezetője, valamint Vitalij Klicsko, az Udar és Oleh Tyahnyibok, a nacionalista Szvoboda párt elnöke nyilatkozatot írtak alá, amelyben leszögezik, hogy amennyiben egyfordulóssá válik az elnökválasztás, már az elején közös jelölttel indulnak, ha pedig továbbra is kétfordulós marad, akkor a második fordulóba bejutó ellenzéki jelöltet mindhárom párt támogatja.

A kormányzó Régiók Pártja ugyanis népszavazást készül kiírni, amelyben egyebek mellett szorgalmazza, hogy a 2015-ben esedékes elnökválasztás egyfordulós legyen. Várakozásuk szerint Viktor Janukovics elnöknek ezzel jobb esélyei lennének, hogy ismét megszerezze az államfői posztot.

A három ellenzéki párt közös fővárosi tüntetésén szombaton becslésük szerint mintegy 50 ezren vettek részt. Ezzel egy időben a Régiók Pártja antifasiszta megmozdulást tartott Kijevben, amelyen a párt és a belügyi szervek közlése szerint több mint 40 ezren vettek részt. Ezen az eseményen megjelent Olekszandr Jefremov, a párt parlamenti frakcióvezetője, aki szerint a megmozdulással azt kívánták jelezni, hogy Ukrajna az európai közösséghez kíván közeledni, és ellenzik a fasiszta tendenciák térnyerését az ukrán társadalomban.

Az ellenzék felvonulását a belvárosban incidens zavarta meg. Sajtóbeszámolók szerint az egyik forgalomtól lezárt úton az ellenzéki felvonulók előtt egy kiszuperált páncélozott harci szállítójármű indult el, minden bizonnyal azért, hogy megzavarja a demonstrációt. A nacionalista Szvoboda párt aktivistái a járműből kirángatták a benne ülő civileket. Ekkor jelent meg több tucat sportos alkatú férfi, akik – a Kommerszant-Ukrajina lap szerint – a kormánypárt antifasiszta tüntetéséről érkeztek a helyszínre, és rátámadtak a szvobodás aktivistákra. A két szemben álló csoportot végül a rohamrendőrök választották szét.

Az incidens során egy újságírónő is megsérült. Olga Sznyicarcsukot, a Pjatij kanal tévécsatorna riporterét a demonstrálókra rárontó ismeretlen támadók verték meg, amikor felvételt próbált készíteni a történtekről. Sérülései miatt kórházba kellett őt szállítni. Az esetben egy fotóriporter is könnyebben megsérült.

Az újságírónő elmondása szerint a helyszínen a rendőrök nem voltak hajlandók tudomást venni az őt ért támadásról. Ellenzéki tüntetők szintén arról számoltak be, hogy a rohamrendőrök a rájuk támadókat védték.

Az ellenzék követelésére a rendőrség eljárást indított az újságírónő megverése miatt könnyű testi sértés ügyében.

Az ellenzéki tüntetésen készített felvételek alapján ukrán újságírók azonosították a televízió munkatársának egyik támadóját. A Vesztyi című lap szerint a férfi a Kijev megyei Bila Cerkva településen lakik, harcművészetet tanult, és korábban felfüggesztett börtönbüntetést kapott lopásért.

Egy másik elkövetőt is felismerni véltek, aki állítólag a Régiók Pártja ifjúsági szervezetének Bila Cerkva-i városi vezetője.

Olekszandr Jefremov, a Régiók Pártjának frakcióvezetője cáfolta, hogy pártjának bármi köze lenne az incidensekhez. Andrij Pincsuk, a párt ifjúsági szervezetének elnöke pedig kijelentette, hogy a Bila Cerkva-i vezetőjük nem is volt aznap az ukrán fővárosban.

Két szakszervezet – az Ukrajna Független Médiaszakszervezete és az Ukrajnai Nemzeti Sajtószakszervezet – utóbb közös közleményében rámutatott arra, hogy az újságírónő hivatása gyakorlása közben sérült meg „rendőrök szeme láttára, akik nem akadályozták meg az incidenst”. A szakszervezetek véleménye szerint a rendőrök tudatosan hagyták, hogy a támadók megverjék az újságírónőt.

A tüntetést szervező mindhárom ellenzéki párt elítélte a sajtó képviselői elleni támadást, és a rendőrség tétlenségét. Az ellenzéki pártok követelik, hogy hozzanak létre vizsgálóbizottságot a parlamentben, továbbá Vitalij Zaharcsenko belügyminiszter a törvényhozás előtt számoljon be az incidenssel kapcsolatban tett intézkedésekről.

(MTI/korrespondent.net/Kárpátalja)