Az erdélyi hadsereg vezérkari főnöke

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

Argentína fővárosában, Buenos Airesben, a Collegio Militar de la Nación (vagyis a Nemzeti Katonai Akadémia) épülettömbje előtt áll Dél-Amerika egyetlen, magyar személyt ábrázoló szobra. Nem véletlenül. Hisz az ércalakot arról a Czetz Jánosról mintázták meg, aki az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc Argentínába vetődött emigránsaként új alapokra helyezte a latin-amerikai ország katonai képzését, s szerepet játszott új hazája egyik jelentős háborújában. De már ezt megelőzően, Magyarországon is magas elismerést vívott ki mint a forradalom és szabadságharc egyik legtehetségesebb katonatisztje, akit már 27 évesen (!) tábornokká léptettek elő. Ám nemcsak a csatatereken tüntette ki magát, térképészként is megállta a helyét, irodalmi tehetséggel is rendelkezett, s úttörő munkát végzett a magyar katonai szaknyelv kialakítása terén. Megérdemli, hogy bővebben is szóljunk erről a sokoldalú személyiségről.

Egy nyelvújító hadnagy

A muzulmán többségű Oszmán Birodalomban keresztény hitük miatt üldözött örmények több csoportja a XVII. század folyamán a számukra létbiztonságot nyújtó Erdélyi Fejedelemségbe menekült, ahol óriási szerepet játszottak a kereskedelmi életben. Czetz János apai ágú őseit is köztük kell keresnünk, ám a leendő tábornok apja (aki egyébként székely lányt vett feleségül) szakított a több nemzedékre visszanyúló kereskedői hagyománnyal, katonai pályára lépett, huszárőrnagyként szolgált a székely határőrségnél, s a háromszéki Gidófalván telepedett le. Czetz János is itt nyitotta rá szemét a világra 1822. június 8-án, s bár igen korán, 11 évesen elveszítette édesapját, annak tiszttársai pártfogásukba vették, lehetővé téve, hogy tanulmányokat folytasson a Kézdivásárhelyi Katonai Nevelőintézetben. Majd kitűnő eredménnyel, évfolyamelsőként elvégezte a Bécsújhelyi Theresianum Katonai Akadémiát, s hadnagyi rangban a szülőhelyéhez közel eső Brassóba, az ott állomásozó 62-es gyalogezredhez vezényelték, ahol azzal a ténnyel szembesült, hogy a magyar közlegények alig értenek németül, a zömmel osztrák tisztek pedig nem ismerik a nyelvünket. Czetz zavarónak s egyúttal méltánytalannak érezte, hogy a magyar sorállományú egységeket is német vezényszavakkal irányítsák, ezért 1844-ben kiadatta Magyar Hadnyelvtan a császári és királyi osztriai hadsereg tisztjei számára c. könyvét, melyben – megcsillogtatva nyelvújítói tehetségét – anyanyelvünkre fordított egy seregnyi idegen eredetű katonai szakkifejezést. Alkotása a magyar katonai szaknyelv alapművévé vált. Két évvel a könyv megjelenése után a fiatal tiszt vezérkari vizsgát tett, és a Bécsi Császári-Királyi Földrajzi Intézet katonai térképészeti osztályán kapott szolgálati beosztást.

Az 1848. március 15-i pesti forradalom eredményeként a népek tavaszán megalakult az első, az országgyűlésnek felelős magyar kormány, melynek hadügyminisztere, Mészáros Lázár felkérte Czetzet, hogy vegyen részt a magyar hadügyminisztérium megszervezésében. Ő elfogadta az ajánlatot, s főhadnagyi rangot kapva, honvédtiszti egyenruhával cserélte fel a császári mundért. A szervezői munka augusztusban véget ért, s hősünk a következő hónapban már a Délvidéken harcolt a Habsburg-párti szerb felkelők ellen, ám nemsokára átvezényelték az erdélyi hadsereghez.

Bem apó „jobb keze”

1848 októberében az Anton von Puchner altábornagy által vezetett erdélyi császári erők, a román határőrezredek, valamint a román népfelkelők általános támadást indítottak az erdélyi magyar nemzetőr- és honvédcsapatok ellen, a nemzetünket eszeveszetten gyűlölő népfelkelők pedig tömegmészárlásokat vittek végbe a magyar városok és falvak polgári lakosai körében. A hiányosan felfegyverzett, gyengén kiképzett, ráadásul rosszul is vezetett nemzetőr- és honvédalakulatok képtelenek voltak ellenállni az offenzívának, s a hónap végére a Csucsa–Zilah–Zsibó–Nagybánya vonalra, a történelmi Erdély és a Partium határára szorultak vissza. Az ellenséges erők már Nagyvárad bevételére készülődtek, ám a Háromszéken kirobbant felkelés miatt Puchner kénytelen volt átvezényelni dandárjai egyikét a hátországát veszélyeztető székelyek ellen, így a támadás lendülete megtört, s a császáriak és szövetségeseik egy időre megtorpantak az Alföldre kivezető hágók előtt.

Október 30-án az őrnaggyá előléptetett Czetzet kinevezték a megvert, elcsüggedt, szétzilált, de legalább lélegzetvételhez jutott erdélyi hadsereg ideiglenes parancsnokává. A még csak 26 éves tiszt erélyes fellépésével helyreállította a rendet, megkezdte a csapatok újjászervezését, önbizalmuk helyreállítását, felszerelésük kiegészítését, valamint a haderő friss egységekkel való feltöltését. Amikor a lengyel Józef Bem (magyarosan: Bem József) tábornok – vagy ahogy kedveskedve elnevezték: Bem apó – november végén átvette a parancsnokságot, már viszonylag rendezett körülmények fogadták, s a vezérkari főnöki tisztséget kapott Czetzcel együtt befejezte a három dandárból álló erdélyi sereg újjáépítését, mely felkészült az elveszített országrész felszabadítására. Az offenzíva során – a hadműveleti tervek kidolgozójaként – Czetz János lett Bem „jobb keze”, s emellett személyesen vezette harcba a II. dandárt.

December 18-án a Csucsai-szorost védő honvédegységek sortüzeiben összeomlottak a megkésve támadásba lendülő osztrákok elkeseredett rohamai, akik vesztesekként vonultak el a csatatérről, másnap pedig Czetz is megmutathatta hadvezéri képességeit. A lengyel származású, de császári zászló alatt harcoló Jablonsky ezredes, aki korábban azzal hencegett, hogy tíz román határőrével tízezer honvédet is meg tud szalajtani, a biztos győzelem tudatában indította meg csapatait a II. dandár hadállásai ellen, Czetz János azonban a Zsibó és Szurdok között kibontakozó ütközetben olyan alaposan elpáholta, hogy Désig hátrált. Ott pedig a Nagybánya felől támadó Bem még súlyosabb vereséget mért rá, melynek nyomán Jablonsky megkezdte visszavonulását Erdély keleti határai felé. A három győzelmet követően Kolozsvár előtt egyesültek a honvédcsapatok, „karácsonyi ajándékként” december 25-én bevonultak Erdély fővárosába, melyet harc nélkül feladtak a meghátráló császáriak. A gyors magyar támadással sikerült éket verni az osztrák hadak és a román határőrezredek közé. Az utóbbiak nyomába eredő Bem Erdélyből a szintén a Habsburg Birodalomhoz tartozó Bukovinába űzte ellenségeit, miközben Czetz sikeresen előrenyomult dél felé, nagyszebeni hadműveleti bázisuk felé szorítva az osztrákokat. Felszabadította a Kolozsvár–Gyulafehérvár főútvonalat ellenőrző, nagy stratégiai jelentőségű Tordát, majd csatlakozott Bem Nagyszeben ellen vonuló dandárjaihoz.

Az összevont magyar egységek Vízaknánál végzetesnek tűnő vereséget szenvedtek, ám a Maros völgyében már közeledtek az Arad és Zaránd vármegyékből elindított segédcsapatok. S Bem dandárjai megtették azt, amire kevés hadsereg lett volna képes: összeszedve minden erejüket, négynapi szakadatlan küzdelemben utat törtek maguknak az erősítésükre küldött egységek felé, melyekkel Dévánál egyesültek, s öt nappal a kiheverhetetlennek látszó vereség után, február 9-én, Piskinél hatalmas győzelmet arattak a császáriak és a velük küzdő román népfelkelők fölött. Nehéz csata volt, mely ellenállhatatlannak tűnő osztrák rohammal indult, néhány ellenséges katona magát Czetzet is körülvette, ám ő kitört a gyűrűből, s az általa vezényelt gyalogsági és ágyúsortüzek megállították a támadást. Ekkor ért Bem az ütközet színhelyére, ellentámadásra vezetve csapatait. S bár az első roham összeomlott, a főparancsnok és tisztjei rendezték a megfutamodó honvédek sorait. A győzelmét már a kezében érző Puchner pedig elkövette azt a hibát, hogy idejekorán elpazarolta lövegei lőszerkészletét. Ekkor a magyar szolgálatba állt lengyel tábornok elsöprő tüzérségi tüzet zúdított az ellenséges hadoszlopokra, a honvéd gyalogság és a huszárok támadása pedig pánikszerű menekülésre kényszerítette a császáriakat. A diadal után a főparancsnok ezredessé léptette elő vezérkari főnökét, aki Nagyszeben március 11-i elfoglalásában is kitüntette magát, s Bem felterjesztésére tábornoki rangot kapott. Ő lett a honvédsereg legfiatalabb generálisa. A hónap végére az osztrák csapatokat kiűzték az orosz megszállás alatt lévő Havasalföldre, s a körülzárt dévai és gyulafehérvári erődítmény, valamint a román népfelkelők megerősített érchegységi tábora kivételével, a honvédsereg felszabadította Erdélyt. Bem két hadosztályával a Bánságba vonult, melyet megtisztított a császáriaktól, távollétében pedig az erdélyi hadsereg megbízott parancsnokává nevezte ki Czetzet, aki viszont május 29-én súlyos lovasbalesetet szenvedett, s már nem tudott részt venni a szabadságharc további hadműveleteiben.

Akadémiaszervezés Buenos Airesben

A bukás után, 1849 véres őszén Pest megyében, Szilassy György földbirtokos pándi kastélyában húzta meg magát, miközben a falusiak azt suttogták, hogy a nemes úr Jókai Mórt rejtegeti, s tény és való: a tábornok némileg hasonlított a nagy íróra. Czetz a következő évben német földre menekült, s Hamburgban megjelentette Bem erdélyi hadjáratáról szóló, Bem’s Feldzug in Siebenbürgen in den Jahren 1848 und 1849 c. emlékiratát, mely nemcsak értékes történelmi forrásmunka, hanem alkotója szépírói tehetségéről is tanúskodik (a könyv magyar fordítását a kiegyezés után, 1868-ban adták ki Pest-Budán).

Czetz János európai vándorlásai során a spanyolországi Sevillában megismerkedett Juan Manuel de Rosas volt argentin diktátor unokahúgával, Basilia Ortíz de Rosas-szal, 1859-ben feleségül vette a szép kreol lányt, s hitvesével annak szülőhazájába vitorlázott. Előbb a polgári életben helyezkedett el, földmérőként dolgozott, majd az argentin hadsereg is felfigyelt az emigráns katonatisztre, ezredesi rangot ajánlva fel neki, amit ő el is fogadott. Kinevezték a Hadmérnöki Igazgatóság vezetőjévé, s első megbízatásaként feltérképezte az ország Paraguay-jal és Brazíliával határos északi határvidékét. 1864-ben Francisco Lopez paraguay-i diktátor kalandorpolitikájával „sikeresen” háborúba rántotta országát Brazília, Uruguay és Argentína ellen. Czetz egy utászzászlóalj megszervezésével és kiképzésével kapcsolódott be új hazája katonai konfliktusába, s érdekességként jegyezhetjük meg, hogy a jelenleg is létező műszaki alakulat tagjai – ünnepségek alkalmából – ma is a magyar emigráns által tervezett díszegyenruhát viselik… Az 1870-ig elhúzódó háború a szövetségesek győzelmével ért véget, ám a jelentős argentin veszteségek rávilágítottak: európai színvonalon képzett tisztekre van szükség, akik a kor követelményeinek megfelelően tudják irányítani csapataikat. Így a hadműveletek lezárulása után megalapították a Nemzeti Katonai Akadémiát, s Czetz Jánost nevezték ki a tanintézet igazgatójává. Nyugat-európai katonai szakkönyveket szerzett be, melyeket spanyol nyelvre fordított, az első tantervek többségét is ő állította össze, s létrehozott egy magas szintű képzést nyújtó katonai oktatási intézményt. Emellett megszervezte az Argentin Katonai Földrajzi Intézetet, mely az ő irányításával fejezte be a latin-amerikai ország egészének, köztük az Andok Chilébe vezető hágóinak a feltérképezését. Az utóbbi munkálatok nehézségét jelzi, hogy több hágó is magasabban fekszik, mint a Mont Blanc, s nehéz, magashegységi viszonyok között kellett elvégezni a munkát.

Az új hazájában közmegbecsülésnek örvendő volt honvédtábornok nyolcvankét éves korában, 1904. szeptember 6-án hunyt el Buenos Airesben. Előbb az argentin főváros Recolta temetőjében hantolták el, koporsójába egy Magyarországról hozott földdel telt zacskót téve. 1969-ben pedig hamvait átszállították az általa megszervezett katonai akadémia új kápolnájába. (Források: Kovács István: Így élt Bem József, Türk Attila: Akikre büszkék vagyunk. Elmenekültek Magyarországról, Britannica Hungarica, Wikipédia)

Lajos Mihály