Rendhagyó istentisztelet és trianoni megemlékezés Salánkon

Nemzeti gyász, nemzeti összetartozás

A trianoni rablóbéke aláírásának napja, június 4. történelmünk gyásznapja. A Magyar Országgyűlés azonban – a különböző nemzetrészek határokon átívelő békés egyesítésének a jegyében – 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította e gyászos évfordulót. Kárpátalján a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet június első napjaiban több településen is trianoni megemlékezést szervezett, köztük június 1-jén az ugocsai Salánkon, a község református templomában, a szombat esti istentisztelet keretében, melyen Barta József, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke is megjelent.

A rendhagyó istentiszteleten Balogh Attila tiszteletes kiemelte, hogy a magyarság is sok mindent megért történelme során, voltak hullámvölgyeink, azonban Isten megadta a belőlük való kiemelkedést. Kiáltsunk hát hozzá, segedelmét kérve a megmaradásunkért, mert az Úr meghallgatja kéréseinket.

A lelkipásztort követően Tóth Péter Radnóti- és Latinovits-díjas magyarországi előadóművész lépett a gyülekezet elé. Előadása elején kifejtette: az köt össze minket, ami elválaszt – Trianon –, valamint a közös nyelv. Élete legnagyobb eseményének nevezte azt a tényt, hogy magyarnak született, hogy magyarul beszél és gondolkodik, s mindezek fontosabbak, mint bármilyen külsőség. Részletet adott elő Domonkos István Kormányeltöréshez c., a külföldre sodródott, a nemzetüktől való elszakítottság kínjait elviselni kénytelen magyarok életérzéséről szóló költeményéből. Részletet olvasott fel Romsics Ignác magyarországi történész Trianoni békeszerződés c. művéből, felidézve, miként élte át a megdöbbent Budapest 1920. június 4-ét, a történelem talán legigazságtalanabb békeszerződése ellen tiltakozó elkeseredett tömegtüntetéssel, a gyászistentiszteletekkel, a városszerte egy percre megálló villamosokkal (miközben országszerte egy percre a vonatok is megálltak), valamint a Parlamentben uralkodó gyászos, de a békediktátum majdani felülvizsgálatában reménykedő hangulattal. Felolvasta Wass Albert visszaemlékezését a rablóbéke egyik – átmeneti – felülvizsgálatáról és megváltoztatásáról, az Észak-Erdélyt és a Székelyföldet Magyarországnak visszaadó 2. bécsi döntésről, mely visszaemlékezésben keveredett a visszakapott területek felszabadulása által kiváltott határtalan öröm és az idegen uralom alatt maradt földek elszakítottsága fölött érzett mérhetetlen fájdalom.

Előadta Kölcsey Ferenc Huszt c. költeményét, melynek tanulságát a jelenre vonatkoztatta, mely szerint nem a múlton kell merengeni, hanem hatni, alkotni és gyarapítani kell – s a haza fényre derül. Végezetül pedig arról szólt, hogy az emberek is számok, mindegyik egy egyes, de mindegyikük csak magára gondol, és oktalanul önmagából akar hatványozódni, ami képtelenség. Végre meg kellene tanulnunk összeadni egymást, hogy erősekké váljunk.

A rendhagyó istentisztelet a Himnusz eléneklésével zárult.

Lajos Mihály