József Attila: Nem én kiáltok

Nem én kiáltok, a föld dübörög,

Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán,

Lapulj a források tiszta fenekére,

Simulj az üveglapba,

Rejtőzz a gyémántok fénye mögé,

Kövek alatt a bogarak közé,

Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,

Te szegény, szegény.

Friss záporokkal szivárogj a földbe –

Hiába fürösztöd önmagadban,

Csak másban moshatod meg arcodat.

Légy egy fűszálon a pici él

S nagyobb leszel a világ tengelyénél.

Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok!

Meddő anyánk gyerekért könyörög.

Barátom, drága, szerelmes barátom,

Akár borzalmas, akár nagyszerű,

Nem én kiáltok, a föld dübörög.

Egy fiatalember, a tizenkilenc esztendős József Attila alkotása a Nem én kiáltok című költemény, ám a szerző fiatal kora ellenére nem tekinthető zsenge műnek ez a vers. A Nem én kiáltok mindjárt két olyan sorpárt is magába foglal, melyek mély filozófiai tartalmukkal hívják föl a figyelmet magukra. A „Légy egy fűszálon a pici él, S nagyobb leszel a világ tengelyénél” sorpár jelentése abban áll, hogy az embert nem az általa vállalt szerep nagysága, hanem az elvállalt szerep maradéktalan betöltése minősíti. Tehát a legegyszerűbb-legkisebb dolog magas színvonalon történő művelése kiemelheti az embert. A „Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat” sorpár pedig szépséges megfogalmazása annak a filozófiai állításnak, miszerint a személyiség – az „én” – nem önmagába zárt individuum, hanem embertársai és a világ iránt nyitott valaki. De mindezen túl azt is jelenti természetesen, hogy sosem lehet helyes az önmagunkról alkotott önkép, azt ugyanis mindig embertársaink igazítják ki helyesre, valóságosabbra…

Penckófer János