Ötvenéves találkozó a Mezőkaszonyi Középiskolában

2013. június 27., 08:20 , 650. szám

2013. június 22-én az 1963-ban érettségizett egykori diákok találkoztak szeretett alma materükben, a Kaszonyi Középiskolában.

Mi, diákok és a még élő tanáraink imával adtunk hálát Istennek, hogy 50 év után találkozni tudtunk. Ezt követően elénekeltük a Himnuszt, és egyperces néma felállással emlékeztünk azokra a diáktársainkra és tanárainkra, akik már nem jelenhettek meg a rendkívüli osztályfőnöki órán. Daróczi László szeretett osztályfőnökünk és 10 diáktársunk igazoltan hiányoztak. Kegyelettel gondoltunk a már égi osztályokban tanító kedves tanárainkra és néhai diáktársainkra. Antal Ernő diáktársunk egy szál virággal köszöntötte a megjelenő hölgyeket. Volt tanáraink közül Parászka Ágnes, Éles Pál és Brenzovics Iván megtisztelték találkozónkat. Még mindig tudtak szépet és jót adni útravalóul. Köszönjük nekik. Koszorút helyeztünk el osztályfőnökünk sírján.

A megható pillanatok után a Kulacs étteremben folytattuk az ünnepséget. Diáktársaink mindegyike oldott keretek között emlékezett az elmúlt 50 évre. Sokszor vidáman, de gyakran könnyekkel küszködve elevenítettük fel az 50 év fontos eseményeit. Mintha tegnap történtek volna azok a vidám történetek, melyeknek vége hossza nem volt az emlékezés délutánján, estéjén.

Köszönjük diáktársunknak, Rétfalviné Komáromi Erzsébetnek, hogy kezdeményezte és megszervezte ezt a feledhetetlen, megható rendezvényt.

Az 1963-ban érettségizettek