Tanácsülés a Beregszászi járásban

2013. június 27., 08:20 , 650. szám

A Beregszászi Járási Tanács a nemrég megválasztott új elnök, a hatalompárti Knobloch György irányításával gyakorlatilag zökkenőmentesen szavazott meg minden eléje terjesztett napirendi pontot június 21-én.

A múlt pénteki ülés magyar szempontból egyetlen figyelemre méltó mozzanata annak a Kárpátaljai Megyei Tanácsnak címzett felhívásnak az elfogadása volt, amelyben a Beregszászi Járási Tanács kéri a kárpátaljai önkormányzatot, hogy utaljanak ki pénzt a Beregszászi Magyar Gimnázium új épületének befejezésére – mondta el lapunknak Sin József, a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt frakcióvezetője. Hozzátette: a jó egy évtizede épülő ingatlan befejezéséhez mintegy nyolcmillió hrivnyára volna szükség. A Beregszászi Járási Tanács hatalompárti többsége már évek óta hiába kilincsel a felsőbb hatóságoknál a hiányzó összegért.

Sin József napirend utáni felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt fél évben a tanácsvezetői feladatokat ellátó Braun Béla elnökhelyettes nem tudta megfelelően koordinálni az önkormányzat munkáját. Mint emlékeztetett, a képviselői bizottságok több esetben összevont üléseket tartottak, ami ellenkezik a tanács hatályos működési szabályzatával. Sin József ezenkívül kezdeményezte Knobloch György tanácselnöknél, hogy miután új elnököt választott az önkormányzat, a helyettes elnököt is meg kellene erősíteni hivatalában, avagy újat választani a helyére. A felvetésre a tanácselnök lényegében nem reagált – mondta el a KMKSZ frakcióvezetője.

ntk