Érdekes növények között az Ungvári Botanikus Kertben

Termést hozó banánfa, mérgező és gyógyító tiszafa és társaik

Az ungvári Várhegy déli lábainál kanyarog az egykor Sör, ma Ivan Olbracht utcának nevezett keskeny út. A XVII. és a XVIII. század folyamán 30 borospincét vájtak itt a hegyoldalba, melyek egymás után sorakozó ajtai ma is őrzik a hajdani szőlészek emlékét. Ugyanitt áll az 1882-ben született és 1952-ben elhunyt cseh író, Ivan Olbracht egykori pompás kis villája, ahol több évet töltött el a két világháború közötti időszakban. S itt nyílik az Ung jobb partján, 3,5 hektáron elterülő Ungvári Botanikus Kert bejárata, mely létesítményt a fölé magasodó Várhegy kiválóan megoltalmazza a hideget lehelő északi szelektől, kellemes mikroklímát biztosítva a füvészkert számára.

A botanikus kert megszületésére sötét árnyat vet, hogy a helyén elterülő, dió- és körtefákkal beültetett gyümölcsöst 1945-ben, az Ungvári Állami (ma: Nemzeti) Egyetem megalapítása után a szovjetállam egyszerűen elkobozta addigi tulajdonosától, egy helybeli magyar ügyvédtől, aki ezt követően át is települt Magyarországra, 1946-ban pedig itt hozták létre az egyetem egyik alegységeként, a biológia tanszék tudományos-gyakorlati műhelyeként működő füvészkertet.

– A botanikus kert jelenleg két és félezer növénynek (fáknak, cserjéknek, liánoknak, évelő és egynyári virágoknak) ad otthont – magyarázza Ljudmilla Omeljanszkaja laboráns. – Állománya gyarapításához nagymértékben hozzájárultak a velünk kapcsolatban álló nyugat- és közép-európai, észak-amerikai, ázsiai, valamint kaukázusi füvészkertek, sok növényt szereztünk, s szerzünk be cserék útján tőlük, létesítményünk szabadtéri része pedig európai, észak-amerikai és kelet-ázsiai részlegre tagolódik. Fontos szerepet játszik az egyetem botanikus hallgatóinak a képzésében, akik kísérletező- és kutatómunkát is végezhetnek a helyszínen (több laboratórium működik az intézmény területén), s elméleti tudásukat is bővíthetik az itt található két előadóteremben megtartott foglalkozásokon.

A legmagasabb fánk a Kaliforniából kapott, ott őshonos óriás mamutfenyő (tudományos nevén: Sequoiadendron giganteum), mely háromezer évig élhet, s 80 méter magasra is megnőhet. A mi példányunk még csak 34 éves, de már most a kert fölé tornyosul – fejti ki beszélgetőtársam. Az óriás mamutfenyőről tudnunk kell, hogy tekintélyes magassága és 5-7 méteres törzsátmérője révén ezt a növényt tekintik a Föld legnagyobb tömegű élőlényének. Az idős példányok vörösesbarna, taplószerűen rugalmas kérge a törzs alján a 60 cm vastagságot is elérheti, s erdőtüzek esetén megvédi a fát a tomboló lángoktól. A tüzek egyébként kifejezetten kedveznek a szaporodásának. Az ekkor képződött hamuréteg ugyanis megóvja magvait az ultraibolya sugárzás kedvezőtlen hatásaitól, magoncai pedig – melyek fiatal korukban kevésbé versenyképesek más növényekkel szemben – csak akkor tudnak rendesen fejlődni, ha a tűz elpusztítja vetélytársaikat, s szabad térség támad körülöttük, melynek révén hozzájutnak a fejlődésükhöz szükséges, kifejezetten sok napfényhez.

Beszélgetőtársam továbbkalauzol a Nyugat-, Közép- és Dél-Európában, Északnyugat-Afrikában, Észak-Iránban és Délnyugat-Ázsiában őshonos közönséges tiszafához. Ez a fenyőfélék közé tartozó örökzöld növény is igen hosszú életű, elérheti a kétezer éves kort, s jellegzetessége, hogy húsos, élénkpiros, nagyon édes magköpenye kivételével minden része mérgező, kiváltképp a levele (még szárított formában is) és keserű ízű magja. A terméseket (pontosabban a magköpenyt) szívesen elfogyasztó madarak azonban a magokat emésztetlenül elpottyantják, így nem kapnak mérgezést, melynek tünetei közé tartozik a támolygás, az izomremegés, a görcsök, az ájulás, a nehéz légzés, valamint a halálhoz vezető szívelégtelenség. Ám mivel a tiszafa igen gazdag a biokémiai hatóanyagokban, orvosságokat is készítenek az anyagok kivonataiból, melyeket korábban férgesség megszüntetésére, illetve a menstruáció elmaradásakor annak megindítására használtak, és szívgyógyszerként is alkalmazták, ma a homeopátiában egyes bőrkiütéseket és emésztési rendellenességeket kezelnek velük. A tiszafa nemzetségbe tartozó, nagyon ritka amerikai tiszafa kérgéből pedig a közelmúltban előállítottak egy sejtosztódást gátló vegyületet, melyből rákelleni gyógyszert készítenek. Újabban már az elterjedtebb közönséges tiszafa leveléből is ki tudják vonni az említett hatóanyagot, s az ebből készített orvosságot az emlő-, illetve a petefészek-daganatok ellen vetik be. Emellett a tiszafa kedvelt asztalosipari nyersanyag is, kézzel és géppel is könnyen megmunkálható, többnyire hangszereket, bútorokat, íjakat készítenek belőle, jó faraghatóságának köszönhetően pedig a fafaragóművészek is szívesen használják szobrok megalkotására.

– A cukorjuharfánkat Kanadából kaptuk – vezet egy újabb érdekes növényhez Ljudmilla Omeljanszkaja. – Ez a fa Kanada délkeleti és az Egyesült Államok északkeleti részén honos, levelei ősszel csodálatos piros, narancssárga és sárga színárnyalatokban pompáznak. A nyírfához hasonlóan megcsapolják a törzsét, a kicsorgó nedvből pedig juharszirupot készítenek. Mi természetesen nem próbálhatjuk ki gyakorlatban az eljárást, mert nem ejthetünk vágásokat egy botanikus kerti fa törzsén. A cukorjuhar fájából emellett nagy teherbírású padlót (parkettet) is készítenek, gyakran használják görkorcsolya- vagy gördeszkapályák, illetve tánctermek lepadlózására, de zongoraszerkezeteket, egyéb hangszereket, különböző sporteszközöket is gyártanak belőle.

Ugyancsak megtalálható a füvészkertben az amerikai vasfa is, mely a természetben Kanadában, valamint az Egyesült Államokban, konkrétan Pennsylvania és Kentucky államok keleti részén tenyészik. Őshazájában Kentucky kávéfának is nevezik, mivel a gyarmati időben amolyan pótkávéként használták a megpörkölt magjait. S mivel a fája nagyon kemény, csak a legerősebb szerszámokkal lehet megmunkálni.

A füvészkertben tekintélyes méretű üvegház is áll, melyben trópusi, szubtrópusi növények egész sora található, mint a Japánból kapott cikász, a Kínából hozott kiwi, a papaya, a fikusz, az avokado, több közép-amerikai kaktusz, a Mexikóból érkezett, hatalmas, húsos levelekkel rendelkező agavé cserje. Indiából kerültek ide a banánfák, melyek itt is termést hoznak, ám azok a mi éghajlatunk alatt még az üvegházban is csak kicsiny méretűre nőnek, és nem érnek be. A banánról különben tudni kell, hogy az egyik legrégebbi termesztett növény, háziasított változata már nem is hoz magvakat, csak dugványokkal szaporítható. Vad formája az amazóniai esőerdőben él. Visszatérve az üvegházra, mint beszélgetőtársamtól megtudom, utoljára egy évtizede fedték át az épületet, s mivel az üvegtetőt tízévente cserélni kell, így megérett az újabb átfedésre.

Mivel a kert az egyetem egyik alegysége, természetesen sok diák keresi fel, de nemcsak ők látogatják a létesítményt, hanem belföldi és külföldi turisták is, ottjártamkor a laboráns asszony épp egy Zaporizsjából érkezett csoportot kalauzolt, ám mint kifejti, nem kérhetnek belépődíjat a turistáktól, mert nincs rá engedélyük. Az Ungvári Nemzeti Egyetem által szervezett tudományos konferenciák alkalmából pedig még japán vendégek is felkeresték a botanikus kertet, mely egy sötét történelmi korszakban született, de ma már a megyeközpont egyik ékessége. Lajos Mihály