Természetvédelmi és természetismereti tábor Nagyberegen

2013. július 12., 02:00 , 652. szám

A Beregi-hegyek lágyan hullámzó magaslatai között fekvő Nagyberegen július 9-én megnyitotta kapuit a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) XIII. Természetvédelmi és Természetismereti Tábora, hogy közelebb vigye a természethez a táborozó gyermekeket, megismertesse őket az élővilág szépségeivel, érdekességeivel, s ráébressze a felnövekvő nemzedék tagjait a környezetvédelem fontosságára.

Az idén több mint hatvan személy vesz részt a tábor munkájában, köztük tíz segítő és nevelő, mint Kun Zsuzsanna, a Csapi 2. Számú Középiskola biológiatanára, Keresztyén Andrea, a Nagydobronyi Középiskola biológiatanára, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola diákjai, a Debreceni Egyetem PhD-hallgatói, a Rákóczi-főiskola Fodor István Kutatóintézetének, illetve Biológia Tanszékének munkatársai, az ELTE hallgatói. A gyerekek, középiskolás fiatalok közt pedig ott találjuk a GENIUS programban részt vett diákokat, illetve a KMPSZ biológia, fizika, kémia versenyeinek győzteseit és helyezettjeit is – tájékoztat Kohut Erzsébet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola biológiatanára, a tábor vezetője. – A hagyományokhoz híven nagy hangsúlyt fektetünk a terepi kutatásokra, közvetlen környezetünk természeti értékeinek megismerésére. Emellett előadásokat is tartunk, s játékos vetélkedők, sportversenyek is színesítik a tábor életét.

Az idén elsősorban a kullancsok, a rovarok, köztük főleg a szúnyogok, valamint a gyógynövények vizsgálatával foglalkoznak. Újításként a terepnaplókat és a terepi feladatokat korosztályokra bontva szerkesztették, illetve szervezték meg. Az 5–6. osztályosok futóbogarakat és szúnyogokat, a 8–9. osztályosok gyógynövényeket és szitakötőket vizsgálnak, a 10–11.-esek pedig növényi és állati szöveteket figyelnek meg mikroszkóppal, illetve kutatási célból rovarokat fognak be fűhálózással (fűhálózásnak nevezzük azt a tevékenységet, amikor lepkehálóhoz hasonló eszközzel fogják be a fűszálak közt élő rovarokat). A tábort a KMPSZ szervezi a Nagyberegi Református Líceum bázisán.

Lajos Mihály