Anyanyelvi Irka-tábor Beregszászban

2013. július 19., 02:00 , 653. szám

Július 15–20. között ismét megrendezésre került Beregszászban az Anyanyelvi Irka-tábor. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) táborának, mely a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával és Punykó Máriának, a KMPSZ szórványprogram-koordinátorának szervezésével immár tizennyolcadik alkalommal került megrendezésre, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) Kölcsey Ferenc Szakkollégiuma adott otthont.

– Idén 10–13 éves korosztályban összesen ötven gyerek táborozik itt Husztról, Nagybocskóról, Ungvárról, Szolyváról, valamint a Beregszászi járásból. Külön örülünk annak, hogy erre az egy hétre Nagybocskóról is érkeztek gyerekek, már pusztán azért is, mert onnan már évek óta nem érkeztek hozzánk kicsiny „irkások.” A gyerekek mindegyike részt vesz a kárpátaljai magyar szórványoktatásban, ám – településtől függően – a lehetőségek mások. Szolyván pl. négyosztályos magyar iskola, míg Nagybocskón vasárnapi iskola keretén belül foglalkoznak velük – mondta el lapunk tudósítójának Punykó Mária.

A továbbiakban elmondta még, hogy hat nevelő és négy főiskolás gyakornok foglalkozik a gyerekekkel, akik számára változatos programokkal igyekeznek tartalmassá és széppé tenni ezt a hetet. Fring Erzsébetnek, a Beregszászi 6. Sz. Általános Iskola énektanárnőjének koordinálásával pl. minden délelőtt énekfoglalkozásokat tartanak. A szervezők a gyerekek számára magyar népdalokat tartalmazó „kottát” is készíttettek, mely egyben kifestő is.

A népdaltanulás mellett gyermekjátékokra, táncra, valamint kézműves-foglalkozásokra is lehetőség van, továbbá tárlatlátogatás, mesefilmnézés, táncház, illetve a városban és a környéken tett gyalogos kirándulások egészítik ki a programot. A gyerekekkel négy csoportban foglalkoznak a nevelők: a csoportoknak tréfás nevet adtak, egyben saját indulót is „komponáltak.”

Maga a munka nem lehetne sikeres az „irkás” pedagógusok nélkül, akik közül számosan már a kezdetektől itt vannak. Gergely Éva, a Nagymuzsalyi Középiskola és Kovács Erika, a Rafajnaújfalui Általános Iskola pedagógusai például szinte minden nyáron jelentkeznek egy-egy nevelői feladatkör betöltésére.

Szokolova Henrietta tizenegy éve tanít a Szolyvai Magyar Iskolában, az Irka-táborban immár második alkalommal vesz részt nevelőként. Különösen nagy öröm számára az, hogy már most több olyan gyerek is van, aki a beregszászi főiskolán, valamint az anyaországban szeretné folytatni tanulmányait.

Feltehetjük a kérdést: milyen pluszt ad ez a tábor az itt nyaraló gyerekeknek? „Mindenképpen nagy pluszt jelent, hiszen az itteni magyar közegben sok magyar szót megtanulnak a gyerekek, egymással beszélgetve fejlődik a beszédkészségük is, és természetesen minden feltétel adott egy vidám hét eltöltésére” – fejtette ki véleményét Gergely Éva.

F.Zs.