Az Újbátyúi-Bátyúi Vegyes Kar a Művészetek Palotájában

2013. július 19., 02:00 , 653. szám

Idén július 6-án 12. alkalommal került megrendezésre a Református Énekek Hangversenye Budapesten a Művészetek Palotájában.

A Református Énekek Hangversenyét, a Kárpát-medencei reformátusok legnagyobb zenei ünnepét 2002 óta azzal a céllal rendezik meg minden évben, hogy ott a reformátusok használatára kiadott énekeskönyv zsoltáraiból és énekeiből koncertfelvétel készüljön professzionális előadók tolmácsolásában. A ma már mintegy 370 főt számláló Kárpát-medencei Egyesített Református Kórust, kitűnő karnagyokat, szólistákat, kamarakórust és orgonistákat felvonultató koncertet egyre több „világi zenekedvelő” és külföldi vendég is látogatja. A magyarság összetartozásának fontos megnyilvánulása az egyesített kórus, amelyben énekeltek Kárpátalja, Partium, Felvidék, Erdély, Délvidék és Burgenland énekesei is.

A hangverseny négy zenei blokkból állt össze, melyek kezdetén egy-egy bibliai ige hangzott el.

Ez évben az a megtiszteltetés érte énekkarunkat, az Újbátyúi-Bátyúi Vegyes Kart, hogy mi képviselhettük Kárpátalját ezen a nívós hangversenyen. A rendezvényen való részvétel komoly felkészülést igényelt részünkről, mivel a 3 órás hangverseny során 17 ének csendült fel az egyesített kórus tolmácsolásában.

A hangverseny kezdetén Böszörményi Gergely, a Református Zenei Fesztivál igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, majd Gulyás Gergely parlamenti képviselő minden zenei blokk előtt 1-1 igeverset olvasott fel. Az egyes blokkok zárását még felemelőbbé tette, hogy a hagyományokhoz híven a közönség is bekapcsolódott 1-1 vers erejéig az összkar éneklésébe.

Ezt követően a részt vevő 17 kórus és karnagya került bemutatásra, akiket a közönség elismerésként hatalmas vastapssal jutalmazott.

A hangverseny nemzeti imádságunkkal, a Himnusszal zárult, melyet hagyományosan egymás kezét fogva énekeltünk, ezzel is jelezve szétszabdalt nemzetünk összetartozását. Végezetül Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke áldással bocsátotta el a jelenlévőket.

Mse