XI. Kárpátaljai Keresztény Gitáros Tábor

2013. július 19., 02:00 , 653. szám

A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyében immár hagyomány, hogy minden év nyarán megszervezik a gitár iránt érdeklődő fiatalok számára a Kárpátaljai Keresztény Gitáros Tábort. Idén július 12–20. között a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban immár tizenegyedik alkalommal került rá sor.

A tábort a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye Szent Márton Egyesülete szervezte, melynek vezetője, Megyesi László tájékoztatásában elmondta: „A fiatalokkal az oktatók kezdő és haladó csoportokban foglalkoztak. Ezalatt a néhány nap alatt arra törekszünk, hogy a kezdők elsajátítsák a gitározás alapjait, míg gyakorlott zenészpalántáknál a technika továbbfejlesztését igyekszünk segíteni. Az oktatókkal és a táborvezetőkkel együtt összesen 63-an veszünk részt a táborozáson. Magyarországról számos zenész-oktató segíti a munkát: Deme Csaba és fia, Dániel (Veresegyház), valamint Kristóf István (Budapest). Deme Csaba és Kristóf István nem első alkalommal vendégei a tábornak: mindketten szinte a kezdetektől fogva részt vállalnak a munkában. Az anyaországi vendégek mellett a tábor korábbi „öregdiákjai” is oktatnak, köztük olyan tehetségek, akik bizonyára inspirálóan hatnak majd a fiatalokra: így pl. a Gaslight Café nevű munkácsi rockegyüttes, mely a munkácsi magyarság rendezvényeinek egyik elmaradhatatlan és sikeres fellépője.”

A fiatalokkal oktatóik 6-7 fős csoportokban dolgoznak. Délelőtt zenei foglalkozásokra kerül sor, míg ebéd után gyakorlati rész következik, ahol a tanoncok az elsajátított tudást tökéletesítik. A tábor programjának szabadidős játékok, táncház, valamint szentmise és szentségimádás is részét képezik. „Ahogy a tábor nevében is benne van, az itt folytatott munkában nagy hangsúlyt fektetünk a keresztény vallásra, a programok ebben a szellemben zajlanak – informál Megyesi László. – Pl. a foglalkozásokon jobbára keresztény dalokat énekelünk. Az idei táborban számos újdonság is helyet kapott. Így pl. a klasszikus gitárszekció mellé beiktattunk egy dob-, valamint szólógitár-szekciót is. Emellett egy kirándulás keretében a Vereckei-hágóra látogatunk, ahol megemlékezésre és szentmisére is sor kerül majd. A táborozás utolsó napjára, péntekre minden csoport bemutatóval készül, melyet majd esti gálaműsor keretében mutatnak be. Ugyanezen a napon látogatást tesz még a líceumban Majnek Antal megyéspüspök is, aki ünnepi szentmisét celebrál a jelenlévőknek.”

A gitározás iránt érdeklődést tanúsító fiatalok részéről minden évben nagy a túljelentkezés: idén pl. közel húszan kerültek pótlistára. A túljelentkezés egyértelműen a tábor sikerét jelzi. „Különösen örülünk akkor, ha egy-egy nálunk táborozott fiatal kapcsán arról értesülünk, hogy egyházközségeikben a szentmisék alatt vagy egyéb pasztorális tevékenység során – pl. gyerekek táboroztatásakor – kamatoztatják a megszerzett tudást. A tábor eredményességét ezek a fiatalok bizonyítják a legjobban” – zárta szavait Megyesi László.

F.Zs.