Almási Irén esete a Judas Priesttel

Olvasói levél egy KISZÓ-s baki nyomán

2013. július 26., 02:00 , 654. szám

A múlt hét során sikerült meggyőződnöm arról, hogy ha a Kárpáti Igaz Szónak hiszek, beteljesedik a mondás: járhatok nappal gyertyával…

Oroszországban dolgozom, és három hónap munka után csak egy hét szabadságot sikerült kivennem. Otthon a kezembe került az Igaz Szó július 11-ei száma, amiben a KKKTF nevű fesztivál Vigyázz, kész, KKKTF! című beharangozóját olvastam. Almási Irén írásában megakadt a szemem egy, a harmadik napra (július 20.) ígért együttesen: „a Grammy-díjas brit heaymetal-zenekar, a Judas Priest”. A kedvenc zenekaromról lévén szó, igen megörültem. Igaz, olyan, hogy „heaymetal” nincs, no de hát egy apró hibát még elnéz az ember. Tovább olvasva megint meglepődtem: a rendezvény producere, Albók Eduárd szerint „A fesztivál nagy durranása várhatóan a romániai Elena Gheorghe és Sasha Lopez feat Broono & Ale Blake lesz.” Nem tudtam, ezek mióta nagyobb előadók, mint a Judas Priest, de úgysem miattuk mentem volna.

Nagy örömömben azonnal fuvart szereztem, autóztam 150 kilométert, a helyszínen megvettem a napijegyet, és még örültem is, hogy ennyiből megúszom. Aztán vártam a nagy kedvenceket, akik nem jöttek. Mint kiderült, nem a lapban beígért Judas Priest, hanem az egyébként jó képességű zenészekből álló Beregszászból érkezett Judas Priest TRIBUTE BAND volt a nap egyik fellépője. Meg sem próbálom leírni, milyen dühös voltam.

Másnap a lap honlapján is rákerestem az anyagra, mert azt hittem, én néztem el valamit. De nem. Ahogy egy hozzászóló írta: „Inkompetencia a köbön... a sorból kilóg a Judas Priest. A kedves cikkíró nem a beregszászi tribute bandára gondolt? Azért őket még nem lehet összetéveszteni az eredetivel.” Milyen igaza van! Furcsa mód egy néhány nappal későbbi anyagban már a Tribute Bandről volt szó. Kerestem helyreigazítást, amiben elnézést kér a cikk szerzője vagy a lap a fatális tévedésért, de nem találtam.

Inkompetencia a köbön… Most nem tudom, hogy az utazás és a jegy árát, amit az Igaz Szó és a szerző tájékozatlansága miatt fölöslegesen fizettem ki, a laptól – ami mellesleg a rendezvény médiatámogatója, így még nagyobb szégyen ekkorát véteni – vagy magától Almási Iréntől követeljem?

Egy csalódott Judas Priest-rajongó