Elfogták az üzemanyag-csempészettel foglalkozó ajaki család tagjait

2013. augusztus 2., 02:00 , 655. szám

Elfogták egy ajaki család nyolc tagját, akik a gyanú szerint több mint 111 ezer liter benzint és gázolajat csempésztek be illegálisan Ukrajnából Magyarországra – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Sári Bernadett elmondta, a család és rokonsága a vámmentesen behozott üzemanyagot a keleti határszakasz térségében feketén értékesítette, ezzel több tízmillió forint kárt okoztak a költségvetésnek.

A gyanú szerint az illegális kereskedők két autóban összesen 111 524 liter benzint hoztak be vámmentesen Magyarországra, amely mennyiség meghaladja a régió átlagos benzinkútjainak kéthavi forgalmát – ismertette a hadnagy. A lebukott család körülbelül havi 800 ezer forintot költött üzemanyagra Ukrajnában, ami a hivatalos éves jövedelmüket jelentősen meghaladta. Az elkövetéshez használt autók – a manipulált kilométeróra szerint – annyit futottak, hogy a sok vezetés mellett az elkövetőknek munkára már nem is jutott idejük.

Ehhez képest a családnak mégis sikerült kiemelkedő életkörülményeket biztosítania magának – tette hozzá a sajtóreferens.

A pénzügyi nyomozók a pénzügyőrök közreműködésével egy időben csaptak le a csoport nyolc tagjára, akiket előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki – közölte Sári Bernadett. A házkutatások során lefoglalták az elkövetéshez használt két autót, és az okozott kár megtérülése és a jövedéki bírság biztosítása érdekében mintegy 50 millió forint értékben további tizenhárom ingatlant – köztük lakóházakat, szántókat, gyümölcsöst.

A jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás elkövetése miatt a gyanúsítottak akár öt évig terjedő szabadságvesztés is kaphatnak – fűzte hozzá a sajtóreferens.

(MTI)